A gyűjtemény leírása
A Csongrádi halászház a dél-alföldi, mezővárosi paraszti kultúra archaikus jellegű, másoknál szegényesebb rétegét példázza. A halászatnak az utóbbi évtizedekig szerepe volt a csongrádiak életében. A halászok a Belsővárosnak nevezett folyóparti város¬részben laktak, ahol még tiszai hajósok, hajóépítő ácsok, kubikosok éltek. Földnélküliek voltak, vagy kevés szőlő- és veteményföldet bírtak, ennek tulajdonítható, hogy régi, földfalú, nádfedeles házaik megélték az 1950-es éveket. Az 1960-as években az Országos Műemléki Felügyelőség Csongrád-Belsővárosban tizenhét hagyományos jellegű házat védetté nyilvánított. Azokat nem lehet áttelepíteni, ezért az etnográfusok más belsővárosi házat választottak az Emlékpark néprajzi gyűjteményébe.
A lakóház háromosztatú: szoba-konyha-kamra beosztású. A boltíves pitvart és a több évtizede átépített deszka kéményt archív fotók és a visszaemlékezések alapján rekonstruálták. A szoba az 1910-20-as évek bútorait és lakáselrendezését mutatja. Télre a halászok eszközei a kamrába kerültek a lisztesláda, zsírosbödön, hordók, szakajtók és a kenyérsütés kellékei mellé.
A halászok lovat, tehenet nem neveltek, csak disznót és baromfit, melyeket ólban tartottak. A 19. században számos belsővárosi telken nem volt kút, mert lakóik a Tiszára jártak vízért. A folyóvizet a konyhában, cserépkannákban és korsókban ülepítették, hogy tiszta ivóvizük legyen. Némelyek erre mészkőből vájt vízszűrőt használtak. Az idős halászok a 20. század közepe tájáig Tisza-vizet ittak.
Száz-százötven évvel ezelőtt a Belsőváros telkei között nem készítettek léckerítést, hanem líciumot ültettek, amelynek a hajtásai élősövényt alkottak.