Fotóalbum a tiszafüredi öntözőrendszer építéséről.
Tiszafüredi öntözőrendszer építése
![Melléképület tetőállítása, 1938. augusztus 9.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659673-dm_tk_24106573/mellekepuelet_tetoallitas/200w_mellekepuelet-tetoallitasa-1938-augusztus-9-659673-566515.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Őrházépület kéményvakolása, 1938. szeptember 6.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659674-dm_tk_24106574/rhazepuelet_kemenyvakolas/200w_rhazepuelet-kemenyvakolasa-1938-szeptember-6-659674-216383.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659675-dm_tk_24106575/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659675-208003.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659676-dm_tk_24106576/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659676-875549.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659677-dm_tk_24106577/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659677-865833.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659678-dm_tk_24106578/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659678-608598.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659679-dm_tk_24106579/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659679-692082.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659680-dm_tk_24106580/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659680-391646.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Profilok készítése, 1938. április 27.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659682-dm_tk_24106581/profilok_keszitese_1938_a/200w_profilok-keszitese-1938-aprilis-27-659682-689846.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Földmunka a 12+700 szelvényben, 1938. május 27.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659683-dm_tk_24106582/foeldmunka_a_12700_szelve/200w_foeldmunka-a-12700-szelvenyben-1938-majus-27-659683-078750.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Földmunka a 11+500 szelvényben, 1938. május 16.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659684-dm_tk_24106583/foeldmunka_a_11500_szelve/200w_foeldmunka-a-11500-szelvenyben-1938-majus-16-659684-985944.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette.
![Földmunka a 10+080 szelvényben, 1938. április 27.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659685-dm_tk_24106584/foeldmunka_a_10080_szelve/200w_foeldmunka-a-10080-szelvenyben-1938-aprilis-27-659685-123192.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Földmunka a 11+200 szelvényben, 1938. május 10.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659686-dm_tk_24106585/foeldmunka_a_11200_szelve/200w_foeldmunka-a-11200-szelvenyben-1938-majus-10-659686-856280.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Földmunka a 11+500 szelvényben, 1938. május 24.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659687-dm_tk_24106586/foeldmunka_a_11500_szelve/200w_foeldmunka-a-11500-szelvenyben-1938-majus-24-659687-607396.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Földmunka távlati képe a 11+800 szelvénytől, 1938. május 27.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659688-dm_tk_24106587/foeldmunka_tavlati_kepe_a/200w_foeldmunka-tavlati-kepe-a-11800-szelvenytol-1938-majus-27-659688-645459.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Földmunka távlati képe a 10+300 szelvénytől, 1938. május 20.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659689-dm_tk_24106588/foeldmunka_tavlati_kepe_a/200w_foeldmunka-tavlati-kepe-a-10300-szelvenytol-1938-majus-20-659689-718413.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Kisajátított kunyhó a 12+600 szelvényben, 1938. április 30.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659690-dm_tk_24106589/kisajatitott_kunyho_a_126/200w_kisajatitott-kunyho-a-12600-szelvenyben-1938-aprilis-30-659690-324035.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![A Kormányzó Úr Őfőméltóságának látogatása, 1938. június 4.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659691-dm_tk_24106590/a_kormanyzo_Ur_fomeltosag/200w_a-kormanyzo-Ur-fomeltosaganak-latogatasa-1938-junius-4-659691-407401.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Mintaprofil a 20+280 szelvényben, 1938. június 3.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659692-dm_tk_24106591/mintaprofil_a_20280_szelv/200w_mintaprofil-a-20280-szelvenyben-1938-junius-3-659692-835638.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Mintaprofil a 18+440 szelvényben, 1938. június 3.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659693-dm_tk_24106592/mintaprofil_a_18440_szelv/200w_mintaprofil-a-18440-szelvenyben-1938-junius-3-659693-921815.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![A Kormányzó Úr Őfőméltóságának látogatása, 1938. június 4.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659694-dm_tk_24106593/a_kormanyzo_Ur_fomeltosag/200w_a-kormanyzo-Ur-fomeltosaganak-latogatasa-1938-junius-4-659694-081402.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![A Kormányzó Úr Őfőméltóságának látogatása, 1938. június 4.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659695-dm_tk_24106594/a_kormanyzo_Ur_fomeltosag/200w_a-kormanyzo-Ur-fomeltosaganak-latogatasa-1938-junius-4-659695-983294.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette.
![Mintaprofil a 20+280 szelvényben, 1938. június 3.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659696-dm_tk_24106595/mintaprofil_a_20280_szelv/200w_mintaprofil-a-20280-szelvenyben-1938-junius-3-659696-513992.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![A Kormányzó Úr Őfőméltóságának látogatása, 1938. június 4.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659697-dm_tk_24106596/a_kormanyzo_Ur_fomeltosag/200w_a-kormanyzo-Ur-fomeltosaganak-latogatasa-1938-junius-4-659697-379397.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. A felvételt Varsa Ferenc (II. sz. Építésvezetőség) készítette. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
[Rekord frissítve: ]