Fotóalbum a tiszafüredi öntözőrendszer építéséről.
Tiszafüredi öntözőrendszer építése
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659601-dm_tk_2410651/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659601-682529.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659602-dm_tk_2410652/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659602-908268.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659603-dm_tk_2410653/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659603-977954.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659604-dm_tk_2410654/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659604-381861.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Bitumen betonburkolat, kész szakasz](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659605-dm_tk_2410655/bitumen_betonburkolat_kes/200w_bitumen-betonburkolat-kesz-szakasz--magyar-asphalt-rt-659605-809417.jpg)
Bitumen betonburkolat, kész szakasz (Magyar Asphalt Rt.). Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659606-dm_tk_2410656/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659606-288896.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tömítőréteg simítása, 1938. szeptember 19.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659607-dm_tk_2410657/toemitoreteg_simitasa_193/200w_toemitoreteg-simitasa-1938-szeptember-19-659607-503633.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659608-dm_tk_2410658/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659608-533593.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Neuschatel asphalte company-féle meder](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659609-dm_tk_2410659/neuschatel_asphalte_compa/200w_neuschatel-asphalte-company-fele-meder-659609-772306.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Csillapító medence](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659610-dm_tk_24106510/csillapito_medence/200w_csillapito-medence-659610-708916.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Csillapító medence](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659611-dm_tk_24106511/csillapito_medence/200w_csillapito-medence-659611-124004.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659612-dm_tk_24106512/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659612-375705.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése, 1939. január 23.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659613-dm_tk_24106513/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-1939-januar-23-659613-584210.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése, 1939. január 23.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659614-dm_tk_24106514/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-1939-januar-23-659614-301881.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése, 1939. január 23.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659615-dm_tk_24106515/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-1939-januar-23-659615-919943.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése, 1939. január 23.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659616-dm_tk_24106516/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-1939-januar-23-659616-486756.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659617-dm_tk_24106517/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659617-770254.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659618-dm_tk_24106518/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659618-705124.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659619-dm_tk_24106519/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659619-076875.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659620-dm_tk_24106520/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659620-677946.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése, 1939. január 23.](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659621-dm_tk_24106521/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-1939-januar-23-659621-149800.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659622-dm_tk_24106522/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659622-502970.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659623-dm_tk_24106523/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659623-422776.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
![Tiszafüredi öntözőrendszer építése](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/659624-dm_tk_24106524/tiszafueredi_oentoezorend/200w_tiszafueredi-oentoezorendszer-epitese-659624-303872.jpg)
Fekete fehér fotó a "Tiszafüredi öntözőrendszer fényképei" című albumból. Az 1930-as évek első felében jelentkező aszály következményeként dolgozták ki az 1937-ben elfogadott öntözési törvényt, amely többek között előírta az öntözőcsatornák építését. Így jött létre a Tiszafüredi öntözőrendszer, melyet 1940-ben Horthy Miklós kormányzó helyezett üzembe, Teleki Pál miniszterelnök, Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kállay Miklós, a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke és József főherceg jelenlétében. A 3,2 millió pengő költséggel megépített létesítmény eredetileg 20 ezer katasztrális hold (115 négyzetkilométer) öntözését tette lehetővé. A főcsatorna földmunkáinak nagy része 1938-ban zajlott, 1939-ben a időközben keletkezett károkat javították ki. A 40 km hosszú főcsatorna a rendszer főütőere, az szállítja a vizet a belőle kiágazó mellékcsatornákba. Az öntözőrendszer jelenleg is üzemel, nettó hatásterülete 14 ezer hektár, szerepe azonban a termelőszövetkezetek megszűnése és a Nagykunsági vízpótló és elosztó rendszer megépítését követően átalakult.
[Rekord frissítve: ]