MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Bács-Kiskun Megyei Nyomdaipari Vállalat

Bács-Kiskun Megyei Nyomdaipari Vállalat. A nyomda története 1817-re nyúlik vissza. Ebben az időben ötvenkét nyomdaipari cég működött Magyarországon. Az első kecskeméti üzemet 1840-ben Szilády Károly alapította. Kecskemét történeti alakjává vált azáltal, hogy megalapozta és magas színvonalon tartva örökítette át a nyomdászmesterséget és a nyomdaipart. A századfordulón mintegy 20 nyomda működött már a városban.
Az államosítással létrejött 1949-ben a Kecskeméti Nyomda, majd 1952-ben a Bács-Kiskun megyei Nyomdaipari Vállalat. Az akkoriban üzemelő három nagy nyomdát összeolvasztották és 1968-ban megkezdődött a csomagolóanyagok gyártása. 1972-ben tevékenységi körének kibővülése következtében megnövekedett helyigény miatt a nyomda a jelenlegi helyére (Külső-Szegedi út) költözött. A vállalat szerkezetátalakítására 1986-ban került sor, egy világbanki hitel segítségével.

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Belépési nyilatkozatBelépési nyilatkozatBelépési nyilatkozatBelépési nyilatkozatFelhívásNyomtatott füzet
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

Készítés Bács-Kiskun Megyei Nyomdaipari Vállalat
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Fekete Jánosné
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Piros Arany Mezőgazdasági Termelőszövetkezet
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Korsós László

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Kapcsolódó időbeli vonatkozások'

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Activity (Interactions with objects)

[Rekord frissítve: ]