MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Bács-Kiskun Megyei Nyomdaipari Vállalat

Bács-Kiskun Megyei Nyomdaipari Vállalat. A nyomda története 1817-re nyúlik vissza. Ebben az időben ötvenkét nyomdaipari cég működött Magyarországon. Az első kecskeméti üzemet 1840-ben Szilády Károly alapította. Kecskemét történeti alakjává vált azáltal, hogy megalapozta és magas színvonalon tartva örökítette át a nyomdászmesterséget és a nyomdaipart. A századfordulón mintegy 20 nyomda működött már a városban.
Az államosítással létrejött 1949-ben a Kecskeméti Nyomda, majd 1952-ben a Bács-Kiskun megyei Nyomdaipari Vállalat. Az akkoriban üzemelő három nagy nyomdát összeolvasztották és 1968-ban megkezdődött a csomagolóanyagok gyártása. 1972-ben tevékenységi körének kibővülése következtében megnövekedett helyigény miatt a nyomda a jelenlegi helyére (Külső-Szegedi út) költözött. A vállalat szerkezetátalakítására 1986-ban került sor, egy világbanki hitel segítségével.

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

Készítés Bács-Kiskun Megyei Nyomdaipari Vállalat
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Fekete Jánosné ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Piros Arany Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Korsós László ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kprivanacz Józsefné ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kelemen József ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kelemen Józsefné ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Farkas István (1887-1944) ()