A kollokvium latin eredetű szó, körülbelüli jelentése „beszélgetés”. Átvitt értelemben a mai egyetemeken a vizsgát jelenti (főnév: kollokvium, ige: kollokvál).
Középkori gyökerekre nyúlik vissza, amikor az egyetemeken ...
[Tovább olvasom]
még kerengők voltak. A kerengő valójában a szerzetesi imádság színhelye volt, ahol a szerzetesek lassan, megfontolt léptekkel imádkoztak „egy kört”. Ezt a rendszert vette át az egyetem is, ahol a tanár a hallgatóval közösen tett a kerengőn egy kört, s közben nyugodtan beszélgettek a témáról.
A jezsuita egyetemeken ezt a módszert egy kissé továbbfejlesztették. Ők már nem körbe mennek, hanem egy folyosórészen ide-oda, egymással szemben. Amíg a professzor halad előre, és a hallgató hátrál, addig a tanár kérdezhet (vagyis a hallgatót kérdéseivel sarokba szoríthatja), s ha a hallgató tud válaszolni, akkor ő indulhat előre, kérdéseket feltéve a témában. Ez az egyik legnehezebb műfaj, hiszen a jó kérdésekhez már eleve rálátás és áttekintés szükségeltetik, s sokszor kifejlett diplomáciai érzékkel is kell hozzá rendelkezni, kerülve a professzor esetleges érzékeny publikációs pontjait.