Ferenczy Noémi nemcsak tervezte, hanem maga is szőtte kárpitjait. A falikárpit ugyanakkor mindig változott a kartonhoz képest, de mindkettő az alkotófolyamat fontos állomásának tekinthető. Az Erdő című alkotásnak mind a kartonja, mind a szövött falikárpitja ajándékozás révén került a gyűjteménybe. Ferenczy Noémi művészetében a korábbi műveken megjelenő emberalakok monumentalitása után az 1930-as évek második felétől a figura mérete feltűnő módon összezsugorodik, és nagyobb jelentőséget kap a hátteret alakító természeti látvány. Ezen a kárpiton is harmonikus egységbe rendeződnek a tájképi elemek: a távolba vezető út, a fák függőleges oszloprendje, a közeli domboldal és a háttérben húzódó hegyorom. Ebben a monumentális természeti látványban kap helyet a vándorútján haladó apró figura, ezzel is kifejezésre juttatva az ember és a természet közötti harmonikus kapcsolatot.