MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Szent Walburga (710-779)

"Szent Walburga (latinul: Walpurgis), (Wessexi Királyság, 710 körül – Heidenheim, 779. február 25.) szentként tisztelt kora középkori angol apáca.

Walburga Wessexi Szent Richárd leányaként született. Fiatal korában a winburgi kolostorba adták szülei nevelés céljából. Egy idő után maga Walburga úgy döntött, hogy az apácai életet választja. A kolostorban töltött hosszabb idő után Germániába, a mai Németország területére költözött át, és ott a bischofeni kolostor lakója lett. Két évet élt itt, majd a heidenheimi zárda apátnője lett. A feljegyzések szerint cselekedeteit a jámborság, a szelídség, és a szeretet jellemezte. Igyekezett kerülni a felesleges beszédet, egyben nagy hangsúlyt fektetett a kolostori hallgatásra. A kolostor megfelelő kormányzása is elismerést váltott ki kortársai között. 779-ben hunyt el. A római katolikus egyház szentként tiszteli, és halála napján üli emlékét." - (hu.wikipedia.org 31.01.2020)

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Szent Walburga (710-779)
Felvétel készítése Engler Edit ()