MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

ötvözet

"Az ötvözet olyan fémes anyag, amely legalább két kémiai elemből áll, amelyek közül legalább az egyik fém. Általánosságban az ötvözetek sem tekinthetők vegyületnek (inkább szilárd oldatok), bár bizonyos körülmények között az egyes ötvözők meghatározott arányban kémiai kötéseket alkotnak egymással. (Ennek tárgyalása a metallurgia hatáskörébe tartozik.)

Az ötvözés általában javítja a fém tulajdonságait.

Az acél például erősebb az alapfémnél, a vasnál. Az ötvözet fizikai tulajdonságai, mint a sűrűség, reakciókészség, rugalmassági modulus, elektromos és hővezető képesség nem feltétlenül mutatnak nagy eltérést az alkotóelemekéhez képest, de a mérnöki tulajdonságok, mint a szakító- és nyírószilárdság lényegesen különbözhetnek. Ezt esetenként az ötvözetben levő atomok különböző mérete okozza, mivel a nagyobb atomok nyomóerőt fejtenek ki a szomszédos atomokra, míg a kisméretű atomok húzóerővel hatnak a szomszédaikra, ami fokozza az ötvözet deformációval szembeni ellenállóképességét. Az ötvözetek tulajdonságai már kis mennyiségű ötvöző hatására is jelentősen megváltozhatnak. A félvezető ferromágneses ötvözetekben levő szennyezők például más tulajdonságot eredményeznek, ahogy azt elsőként White, Hogan, Suhl, Tian Abrie és Nakamura előre jelezték." - (hu.wikipedia.org 11.10.2019)

[Rekord frissítve: ]