MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

eucharisztia

"Az eucharisztia (avagy úrvacsora) görög eredetű szó (az eu ’jó’ és a kharisz ’kegyelem, kegyelmi adomány’ szavakból) keresztény szertartás, amelyen Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait és ottani cselekedeteit ismétlik meg liturgikus módon. Az eucharisztiát/úrvacsorát minden keresztény felekezet (a maga teológiai nézeteinek megfelelően) szentségnek tekinti.

Az eucharisztia szónak több jelentése is van: egyrészt a kenyérrel és a borral végzett liturgikus cselekmény, ebből adódóan pedig – pars pro toto alapon – a katolikus és ortodox szóhasználatban az egész szentmise, illetve liturgia. Ebben az értelemben használva kis kezdőbetűvel írjuk. A hazai (és nemzetközi) protestantizmus (ideértve mind a református és evangélikus egyházat, mind az egyéb protestáns és neoprotestáns felekezeteket) az eucharisztikus szertartásra az úrvacsora megnevezést használja. Másrészt az Eucharisztia – katolikus és ortodox hitvallás szerint – jelenti a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen lévő Jézus Krisztust is. Ebben az értelemben – mivel személyre utal – bevett szokás a nagy kezdőbetű használata, s ilyen értelemben szinonimája az Oltáriszentség." - (hu.wikipedia.org 16.05.2021)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Ostyavágó; Hostienstanzer;Kresz Albert: Szűz Mária a kis Jézussal, MonstranciaCoena Domini / Az egyház allegóriájaEucharisztikus napEucharisztikus kongresszusEucharisztikus kongresszus
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]