MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

államosítás

Az államosítás (nemzetközi szóval nacionalizálás) szűkebb értelemben magántulajdonban álló javak, illetve a rájuk vonatkozó vagyoni értékű jogok állami tulajdonba vétele az állam egyoldalú jogi aktusával. A privatizációval ellentétes irányú gazdasági jogi folyamat. (A mezőgazdaság területén a hasonló célú folyamatot kollektivizálásnak nevezték.)

Tágabb értelemben gyakran államosításnak nevezik az olyan állami lépéseket is, melyek nem vagyoni, hanem más (politikai, jogi, társadalmi és gazdasági) viszonyokba avatkoznak be egyoldalúan. Ebben az értelemben lehet szó például a közigazgatás államosításáról (önkormányzati feladatok állami szervekhez csoportosítása) vagy az anyakönyvezés államosításáról (az egyházi anyakönyvezés közhitelességének megszüntetése és az állami anyakönyvezés kötelezővé tétele).

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Landthaller Ildikó 1954-benÁllamosítják a gyáratFénymásolatok Bakonyi Aladár nyomdájának államosításáról.Határozat Zábrák Pál ábrahámhegyi borpincéjének állami tulajdonba vételével kapcsolatbanEmléklap Hegyi Lajos részére tanári munkásságáértÉrtesítés átminősítésről állami tanítóvá
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]