MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

poltura

A poltura egy történelmi magyar pénzegység, melyet I. Lipót, I. József, II. Rákóczi Ferenc, III. Károly és Mária Terézia alatt vertek. Előképe a lengyel poltorak („másfeles”, azaz másfél grosz értékű pénz; półtora lengyelül másfelet jelent).

Az 1526 után átszerveződő magyar gazdaságban és külkereskedelemben megnőtt Lengyelország szerepe, így mind nagyobb mennyiségben kerültek lengyel aprópénzek az országba. A királyi Magyarországon I. Lipót kezdett el ezüst polturát veretni az országba áramló lengyel poltorákok hatására, melynek értéke ½ garas azaz 1½ krajcár volt. Bár már III. Károly király is tett kísérletet a polturások rézből való veretésére (erről próbaveretek tanúskodnak), végül Mária Terézia rendelte el az 1761. március 27-ei pátenssel a rézpolturások verését. Utóda, II. József már nem veretett polturát.

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

PolturaPolturaPolturaPolturaPolturaPoltura
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]