MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

buddhizmus

"A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlatalapú világnézet és vallás, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén Buddha (páli/szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens északkeleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i. e. 6. és 4. század között élt.[* 1] Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát, és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni." - (hu.wikipedia.org 30.09.2019)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Bodrogi Tibor és Bartha Antal a főlámával a lámaista kolostor főtemploma előttA lámaista templom bejárata belülrőlA lámaista kolostor egyik melléktemploma, előtérben imamalmokkalA lámaista kolostor bejárata belülrőlBartha Antal néprajzos kollégákkal a lámaista kolostor egyik épülete előttA lámaista kolostor főtemploma
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]