A pagoda toronyszerű, többszintes, kőből, téglából vagy fából készült építmény, főként Kelet- és Délkelet-Ázsiában; általában buddhista templomegyüttes része. A pagoda az ősi indiai sztúpából alakult ki, amely rendszerint egy szent ember vagy király földi maradványai, ill. ereklyéi fölé emelt, kupola alakú emlékmű.
A hagyományos indiai félgömb boltozatú sztúpából Délkelet- és Kelet-Ázsiában az adott helyre jellemző meghatározott formák alakultak ki. A tetődísz, a sztúpát megkoronázó dekoratív ornamens megnyújtottabb, hengeresebb alakot öltött, míg a sztúpa felső része elvékonyodott, toronyszerű formát kapott. Ezt a típust mint szent relikviák őrzésére megfelelő emlékművet átvette a buddhizmus, s ezzel ismerkedtek meg pagoda néven a nyugatiak. A tibeti és nepáli buddhista pagodák palack formájúak; Mianmarban, Thaiföldön, Kambodzsában és Laoszban viszont a gúla vagy kúp alak a jellemző; a legismertebb pagodatípus Kínában, Koreában és Japánban jött létre. Ez magas torony, melyen az alsó szint formája lépcsőzetesen ismétlődik, felfelé egyenletesen csökkenő arányban. Az emeletek lehetnek kör alakúak, négyzetesek vagy sokszögűek. A kelet-ázsiai pagodánál minden egyes szintet kifelé hajló tető fed, az egész épület pedig korongokkal díszített hegyben végződik. Minthogy a pagodát eredetileg emlékműként emelték, nagyon kevés kihasználható belső tere van.
hu
