![Magyar Nemzeti Galéria [CC BY-NC-SA]](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/import_88/201610/10200238793.jpg)
A művész pályáját már a kezdeti időszaktól végigkísérték az önarcképek, és sokszor egy-egy másik kompozíció szereplői arcában is az ő vonásaira ismerhetünk. A rejtett önportrék mellett az 1920–1930-as években alkotó művésztársakhoz hasonlóan különleges csoportot alkotnak a pszichologizáló, illetve szerepjátszó-szerepvállaló önarcképek, amelyeken nyomon követhetjük a művész magára találásának folyamatát. Arcvonásai sokszor biblikus történetekben tűntek fel. A II. világháború vérzivataros esztendeiben drámai erejű vizuális önvallomásként születtek meg a könyörtelenül szembenéző, riadt tekintetű, az egyre inkább magára maradó embert elénk táró ábrázolások. A belső vívódások és lelki tusák utáni megbékélés egyik reprezentatív darabjaként készült el 1941-ben a Töviskoszorús Krisztus, amelyen Egry, a sorsát elfogadó, a megváltásban reménykedő meggyötört ember a megkínzott, rácsok mögött szenvedő Krisztus figurájával azonosul.