Magyar Nemzeti Galéria [CC BY-NC-SA]
Fotó tulajdonos/ jogkezelő: Magyar Nemzeti Galéria [CC BY-NC-SA]

Kavicsot hajigáló fiúk

Tárgy infó
Magyar Nemzeti Galéria

Kavicsot hajigáló fiúk

Ferenczy Károly a külföldi tanulóévek után a Budapesthez közeli Szentendrén telepedett le. Hollósy Simon müncheni szabadiskoláját látogatva egy ideig Bastien-Lepage hatása alá került, hazatérte után képeit az ő stílusában készítette. Témáit a hétköznapi életből merítette. A müncheni festészeti tradíciók szellemében zsánerjelenetek kerültek a vásznakra, de Ferenczy szándékosan nem csattanóra végződő történeteket jelenített meg.A kiállítási és árverési katalógusokban megjelent reprodukciókból tudjuk, hogy a képen 1930 előtt három alak helyett csak két figura szerepelt. Ferenczy Károly tökéletességre törekvő, folyamatosan korrigáló, átfestő munkamódszerét ismerve valószínűsíthető, hogy a háromalakos, először befejezettnek tekintett változatot a festő még 1890-ben átdolgozta, az előrehajoló figurát eltüntette a képről, s a kétalakos kompozíciót fogadta el véglegesnek. Jelenleg nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan került ismét felszínre a gondosan lefestett harmadik fiúalak, de a kép közgyűjteménybe kerülése, 1938 óta már ebben a háromalakos formában vált közismertté.

Source
MúzeumDigitár
By-line
Magyar Nemzeti Galéria
Copyright Notice
© Magyar Nemzeti Galéria ; Licence: CC BY-NC-SA (https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/)
Keywords
festmény

Metadata

File Size
429.22kB
Image Size
1200x948
Exif Byte Order
Big-endian (Motorola, MM)
X Resolution
96
Y Resolution
96
Resolution Unit
inches
Y Cb Cr Positioning
Centered
Copyright
© Magyar Nemzeti Galéria ; Licence: CC BY-NC-SA (https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/)
Encoding Process
Baseline DCT, Huffman coding
Bits Per Sample
8
Color Components
3
Y Cb Cr Sub Sampling
YCbCr4:2:0 (2 2)

Contact

Artist
Magyar Nemzeti Galéria
Creator City
Budapest
Creator Address
Szent György tér 2.
Creator Postal Code
1014
Creator Work Telephone
(20) 439 7325
Creator Work URL
http://mng.hu/
Attribution Name
Magyar Nemzeti Galéria
Owner
Magyar Nemzeti Galéria
Usage Terms
CC BY-NC-SA

Linked Open Data