Honoré Daumier-t a 19. század legjelentősebb karikaturistájaként tartjuk számon, pályája azonban nem korlátozódott a szatirikus lapok számára készített illusztrációkra. Több mint ötezer sokszorosított grafikája mellett számos kiváló rajzot, festményt, sőt szobrot hagyott ránk, ő maga pedig mindent megtett azért, hogy kortársai ne csak a nyomtatásban megjelent műveit ismerjék és értékeljék. Az 1830-as évektől kezdődően a karikatúrakészítés szinte minden idejét és energiáját felemésztette, és csak akkor tudott más célból rajzolni, illetve festeni, amikor átmenetileg nem dolgozott a sajtó számára. Ez csupán kétszer fordult elő: az 1848-as forradalmi időszakot követően, majd az 1860-as években, amikor Daumier fő munkaadója, a Le Charivari politikai okok miatt felfüggesztette a művész munkaviszonyát (1860–1863). Karikatúráival ellentétben rajzait nem a nagy nyilvánosságnak, hanem egy szűkebb gyűjtői körnek szánta, ennek megfelelően a közérthetőség helyett nagyobb szerepet kapott a technikai tudás és a virtuozitás.Az 1860-as években Daumier egy lazán összefüggő rajzsorozatot szentelt az utcai mutatványosok és a cirkusz varázslatos világának. Mindig is izgatta különleges életük, a témának azonban különös aktualitást adott, hogy Baron Haussmann városrendezési terveinek következtében a komédiások a város peremére szorultak. Sorsuk Daumier író és költő társait (Victor Hugo, Théophile Gautier, Charles Baudelaire) is foglalkoztatta: a társadalmi elvárásoktól függetlenül, saját törvényei szerint élő clown alakja a művészi szabadság szimbólumává emelkedett. Daumier mutatványosokat ábrázoló késői rajzainak kompozíciója szinte kivétel nélkül egy 1839-ben megjelent litográfiára vezethető vissza, amely a Le Charivari munkatársait mutatja, amint egy emelvényen állva a háttérben látható karikatúrákra próbálják meg felhí