A Kr. e. 6. évezred második felében (5500-5000/4900), a középső újkőkorban élt közösségek az összefüggő erdőségekben irtással-égetéssel alakították ki a megfelelő életteret, a földművelésre, a szarvasmarha, kecske, juh legeltetésére szolgáló területeket. Somogy megyében elsősorban a Balaton mentén nagy kiterjedésű és több száz éven át lakott falvak részleteit tárták fel. A falvak téglalap alakú, 4-8x7-25 m-es, oszlopszerkezetű, sövényfalú hosszúházakból álltak. A házakat kísérő, árokszerű beásásokból kitermelt homokos-agyagos talajt házfaltapasztásra, edénykészítésre használták. Az árkokat később szeméttel töltötték fel, esetenként ide temetkeztek. Az edények közül a szerény formakincsű, egyszerű gömbtestű tárolóedények és fazekak durvább kivitelűek, gabonatörekkel soványítottak voltak. A vékony falú díszedényeket homokkal soványították, a felületet elsimították, fényezték. A finomkerámia e jellegzetes vonalas díszítése alapján vonaldíszes kerámia kultúrájának elnevezett népesség a Dunántúl területéről kiindulva terjedt el a mai Franciaországtól Ukrajnáig.