A képen Szandtner Károly a Tésztagyár elődjének alapítója látható, aki XIX. század végén tette le üzemének alapjait..Egy új típusú keresletet felismerve, elsőként ágazatában kezdetektől fogva gépi erőre alapozta vállalkozását. Széles látókörét bizonyítja, hogy már 1882-ben tagja lett az akkor újjáalakuló Országos Iparegyesületnek és kiállítóként, támogatóként részt vett az 1885-ös országos kiállításon, ahol termékeivel elnyerte az ágazat szakmai elismerését..A gyár fő profilja, a fő termék, a tészta mellett a gyárban más termékeket is feldolgoztak. A kezdetben sóőrléssel, vegyianyaggyártással és -kereskedéssel, ostyasütéssel foglalkozó üzem a XX. század elején már a piaci szükségletekhez idôben alkalmazkodva, elsôsorban a száraztészta árura és a sóôrlésre szakosodott..A kezdeti üzem gyorsan kinőtte kereteit. Szandtner Károly ekkor megvásárolta az akkori Szvetanay utcai, későbbi gyárépületként ismert telket és ott építette fel üzemét. Ez a beruházás a millennium évében fejeződött be. A gyár az 1885-ös kiállítás katalógusa szerint már 28 alkalmazottat a századfordulón pedig 85 fôt foglalkoztatott. A századfordulóra pedig, mikor a mai Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének jogelődje, az akkori GYOSZ 1902-ben megalakult, az üzem már komoly múlttal, tekintélyes súllyal rendelkezett. Szandtner Károly cége azon ipari vállalkozások közé tartozott, melyek tevékenységükkel hozzájárulhattak a GYOSZ alapítói célkitűzéseinek megvalósításához: a magyar gyáriparosok összérdekeinek erélyes és nyomatékos képviseletéhez, erôs és korszerű honi ipar kialakításához...A Lenhossék utcában márványtábla hirdeti a tésztagyár helyét.Az 1930-as, 40-es évekre a további bôvítések beruházások eredményeképpen 120 fôre emelkedett az itt dolgozók száma. Szűkké vált ez a gyártelep is, az akkori vez