Magyar Nemzeti Galéria [CC BY-NC-SA]
Fotó tulajdonos/ jogkezelő: Magyar Nemzeti Galéria [CC BY-NC-SA]

Ember

Tárgy infó
Magyar Nemzeti Galéria

Ember

Az Ember című szobor 1968-ban volt először látható az úgynevezett Első Iparterv kiállításon. Ebben az időszakban született meg Közép-Európa művészetében az új dimenziókat nyitó, radikális, a hivatalos szocialista kultúrpolitikával szemben álló szemlélet.Jovánovics újszerű szobrászati kísérletei miatt választja alapanyagként a kő vagy a fa helyett a gipszet, a bonyolultabb körplasztika helyett az egy nézetre komponálást. Az életnagyságú szobor fejét klasszikus görög tanulmányfej után mintázza élethűen, az arcon Bourbon-liliomos mustrát helyez el végig, amely folytatódik a fejre húzott gipszháló kötésmintájában is. A test tógaszerű öltözékét a nyakra és derékra tekert textilsálakkal töri meg. Jovánovics szándékosan alkalmaz olyan mulandó és törékeny anyagot, mint a gipsz, amely a szobrászat egyik segédanyaga, az éppen készülő szobrok tanulmányait szokták ebből mintázni. Az idő múlásának kitett anyag ebben az esetben az ember törékenységére, mulandóságára is utal.

Source
MúzeumDigitár
By-line
Magyar Nemzeti Galéria
Copyright Notice
© Magyar Nemzeti Galéria ; Licence: CC BY-NC-SA (https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/)
Keywords
kortárs

Metadata

File Size
120.44kB
Image Size
635x1200
Exif Byte Order
Big-endian (Motorola, MM)
X Resolution
96
Y Resolution
96
Resolution Unit
inches
Y Cb Cr Positioning
Centered
Copyright
© Magyar Nemzeti Galéria ; Licence: CC BY-NC-SA (https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/)
Encoding Process
Baseline DCT, Huffman coding
Bits Per Sample
8
Color Components
3
Y Cb Cr Sub Sampling
YCbCr4:2:0 (2 2)

Contact

Artist
Magyar Nemzeti Galéria
Creator City
Budapest
Creator Address
Szent György tér 2.
Creator Postal Code
1014
Creator Work Telephone
(20) 439 7325
Creator Work URL
http://mng.hu/
Attribution Name
Magyar Nemzeti Galéria
Owner
Magyar Nemzeti Galéria
Usage Terms
CC BY-NC-SA

Linked Open Data