Kártyanaptár 4 _1970-1979
Kártyanaptár 4 _1970-1979
![Budapest Fürdőigazgatóság kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679627-kd_szk_7613/budapest_fuerdoigazgatosa/200w_budapest-fuerdoigazgatosag-kartyanaptar-1972-679627.jpg)
Budapest Fürdőigazgatóság kártyanaptár 1972 1922-ben megalakult a Budapest Fürdőváros Egyesület, 1934-ben alakították meg a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottságot. 1930-ban Budapest megkapta a „Fürdőváros” címet, majd ezt követően 1937-ben (a Budapest Fürdőváros Egyesület kezdeményezésével) került sor az első Nemzetközi Fürdőváros Kongresszus megrendezésére.1949-ben megalakult a Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Községi Vállalata, kezelésbe kerültek az államosított magánfürdők. A vállalat 1957-től Fővárosi Fürdőigazgatóság néven folytatja tevékenységét, mely magába foglalja a főváros tulajdonában lévő fürdők és gyógyfürdők üzemeltetését, a források fenntartását és hasznosítását. A nyers színű kártyán belűl khaki zöld keretben, a felső harmadban BUDAPEST, az alsóban FÜRDŐIGAZGATÓSÁG felirat olvasható, középütt egy stilizált nap alatt öt hullámvonal jelzi a vizet (?). A kép jelzetlen.
![Cooptourist kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679629-kd_szk_7614/coopturist_kartyanaptar_1/200w_coopturist-kartyanaptar-1972-679629.jpg)
Cooptourist kártyanaptár 1972 Az egyik legrégebbi hazai utazási iroda, az 1969-ben alapított Cooptourist. 34 éves múlt után fejezte be működését a Cooptourist Idegenforgalmi Rt., mely országszerte 13 irodát működtető társaság volt, mikor felfüggesztette utazásszervező- és közvetítő tevékenységét. A fehérkeretes, khaki színű kártya közepén egy fekete matyóruhás, stilizált baba látszik, pártáján COOPTOURIST, szoknyája rojtján pedig BUDAPEST felirattal. Az alsó, fehér részen khaki felirat: Utazási Irodánk egész évben rendelkezésre áll, forduljon hozzánk bizalommal! A kép jelzetlen.
![Fővárosi Gázművek Központi Fogyasztó Szolgálata kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679632-kd_szk_7615/fovarosi_gazmuevek_koezpo/200w_fovarosi-gazmuevek-koezponti-fogyaszto-szolgalata-kartyanaptar-1972-679632.jpg)
Fővárosi Gázművek Központi Fogyasztó Szolgálata kártyanaptár 1972 A fővárosi gázszolgáltatás története 1855-ig nyúlik vissza, amikor a Fővárosi Gázművek jogelődje, az Általános Osztrák Légszesztársaság június első hetében megkezdte a pesti gázgyár építését a mai Köztársaság téren. A berendezések és a csövek nagy részét külföldről szerezték be, az építési és szerelési költség elérte a 711 ezer aranyforintot. Az első próbaüzemet 1856 nyarán tartották. A fehérkeretes képen sárga alapon a hirdető cég nevét: FŐVÁROSI GÁZMŰVEK KÖZPONTI FOGYASZTÓ SZOLGÁLATA 228-228 olvashatjuk. Alatta egy csőelemekből összeállított szaki rohan 1972-ben. A Gázműveknek valaha volt egy kítűnő szakszervize, gázkészülékek meghibásodása esetén viszonylag gyorsan megjelentek és szakszerűen kijavították a hibákat, ráadásul hatóságilag megszabott áron. A kép nem jelzett.
![Mechanikai Művek Elektrolit kondenzátorok kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679633-kd_szk_7616/mechanikai_muevek_kartyan/200w_mechanikai-muevek-kartyanaptar-1972-679633.jpg)
Mechanikai Művek Elektrolit kondenzátorok kártyanaptár 1972 Kondenzátor az az áramköri elem (alkatrész), amely villamos tér létrehozásával elektromos töltést képes tárolni. A legegyszerűbb kondenzátor legalább két, párhuzamos vezető anyagból (fegyverzet) és a közöttük lévő elektromosan szigetelő anyagból (dielektrikum) áll. Kondenzátor található például a rádiókészülékekben, a mobiltelefonban, számítógépben, alaplapokban, töltőben, tápegységben, fénycső-elektronikában is, stb. A kártya fehér keretén belül a felső, sárga alapú kétharmadban három elektrolikondenzátort reklámoznak a hozzáértőknek. Az alsó, fehér harmadban fekete felirat: ELETROLIT KONDENZÁTOROK , alatta a Mechanikai Művek emblémája látható. A kép jelzetlen.
![Mechanikai Művek fázisjavító kondenzátorok kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679637-kd_szk_7617/mechanikai_muevek_fazisja/200w_mechanikai-muevek-fazisjavito-kondenzatorok-kartyanaptar-1972-679637.jpg)
Mechanikai Művek fázisjavító kondenzátorok kártyanaptár 1972 Kondenzátor az az áramköri elem (alkatrész), amely villamos tér létrehozásával elektromos töltést képes tárolni. A legegyszerűbb kondenzátor legalább két, párhuzamos vezető anyagból (fegyverzet) és a közöttük lévő elektromosan szigetelő anyagból (dielektrikum) áll. Kondenzátor található például a rádiókészülékekben, a mobiltelefonban, számítógépben, alaplapokban, töltőben, tápegységben, fénycső-elektronikában is, stb. A fázisjavító kondenzátor az energia-gazdálkodás, az energia-menedzsment fontos eleme. A kártya fehér alapon három szürke kondenzátort ábrázol, középütt sárga napsugarak fehér középpntjában fekete színben jelenik meg a Mechanikai Művek emblémája, a kép alján a felirat megnevezi az ábrázoltakat: fázisjavító kondenzátorok
![Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679640-kd_szk_7618/mechanikai_muevek_mekalor/200w_mechanikai-muevek-mekalor-kartyanaptar-1972-679640.jpg)
Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972 Mekalor olajkályha Fehér keretes, sárga színű kártya felső részén fekete betűkkel a termék neve: MEKALOR, lent a Mechanikai Művek emblémája látható. Középütt a 70-es évek tipikus bordó foteljében ülő, telefonáló, szőke hölgy a kék és bordó fal előtt melegszik egy olajkártya és egy üveg ital mellett. Ez a fűtési rendszer ellentétben a gázkonvektorokkal, nem igényelt kéményt, az utcára sem kellett a főfalon kivezetni szellőzés végett a kéménycsövet. A kép jelzetlen.
![Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679642-kd_szk_7619/mechanikai_muevek_mekalor/200w_mechanikai-muevek-mekalor-kartyanaptar-1972-679642.jpg)
Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972 Mekalor olajkályha A fehér keretes, narancsszínű kártya felső részén fekete betükkel jelenik meg a reklámozott termék neve: MEKALOR, lent pedig a gyártó, a Mechanikai Művek emblémája. Középütt a hetvenes évekre jellemző, világoskék és bordó színekkre festett falak előtt fekete hajú, miniruhás hölgy úgy kapcsolgatja az olajkályhát, hogy oda sem néz, ami a készülék kezelésének egyszerűségét mutatja. A kép jelzetlen.
![Milliók tudják már mi a CSÉB kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679645-kd_szk_7620/milliok_tudjak_mar_mi_a_c/200w_milliok-tudjak-mar-mi-a-csEb-kartyanaptar-1972-679645.jpg)
Milliók tudják már mi a CSÉB kártyanaptár 1972 Az Aegon biztosító "terméke" volt a CSÉB, a Csoportos Életbiztosítás, amely újra a forgalomba kerülhet. A Csoportos Biztosítások a vállalatnak a munkavállaló iránt érzett felelősségét, gondoskodását fejezik ki, s ezzel az anyagi megbecsülésen túl növelik a dolgozó kötődését a vállalathoz. A megfelelően összeállított biztosítási csomag a munkavállaló számára hatékony védelmet biztosít a legkülönbözőbb veszélynemek esetén is, mivel baleset esetén a biztosítottnak, a biztosított halála esetén pedig az örökösöknek, kedvezményezetteknek nyújt gyors anyagi segítséget. A fehérrel keretezett, lila színű kártya felső harmadában fekete betüs felirat biztosít arról hogy "MILLIÓK TUDJÁK MÁR MI A CSÉB", lent szintén fekete színnel ábrázolják az említett milliók egy részét.
![Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679647-kd_szk_7621/mechanikai_muevek_mekalor/200w_mechanikai-muevek-mekalor-kartyanaptar-1972-679647.jpg)
Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972 Mekalor olajkályha A kártya vékony fehér és vastagabb citromsárga keretében fekete betűkkel a felső harmadban a reklámozott olajkályha neve: MEKALOR, lent pedig a gyártó cég emblémája: Mechanikai Művek jelenik meg. A középső rész a hetvenes évek szobabelsőjét mutatja a szinte kötelező térelválasztó előtt, bordó fotelben ülő miniszoknyás, telefonáló hölgy melegszik a zöld fal elé beállított kályha és egy üveg ital mellett. A fellapozott, földön fekvő könyv nyilván dekoráció, hiszen a telefonálás már akkor is fontosabb időtöltés volt. A kép jelzetlen.
![Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679648-kd_szk_7622/mechanikai_muevek_mekalor/200w_mechanikai-muevek-mekalor-kartyanaptar-1972-679648.jpg)
Mechanikai Művek Mekalor kártyanaptár 1972 Mekalor olajkályha Egykori fegyver és lőszergyár fedőneve. Az olajkályhás fűtési rendszer, ellentétben a gázkonvektorokkal, nem igényelt kéményt, az utcára sem kellett a főfalon kivezetni szellőzés végett a kéménycsövet, beállítása felettébb egyszerű volt. A kártyán vékony fehér, vastagabb kék keretben fekete betűkkel felül a termék neve: MEKALOR, lent a gyártó, a Mechanikai Művek emblémája látható: lapos hatszögben MM, körülötte MECHANIKAI MŰVEK. Középen pedig a hetvenes évekbeli lakberendezés kötelező tárgya, a kislakások térelválasztója előtt bordó padlószőnyegen fekete, hosszúnadrágos hölgy pihen egy üveg ital és némi szendvics, meg egy olajkályha társaságában. A zöld falon, a művészi faliképen, egy ember, vélhetően egy hölgy fekete sziluettjét élvethetjük. A kép jelzetlen.
![BKV kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679650-kd_szk_7623/bkv_kartyanaptar_1972/200w_bkv-kartyanaptar-1972-679650.jpg)
Budapesti Közlekedési Vállalat kártyanaptár 1972 1968. január 1-jén az addigra egységesülő vonalhálózat önálló közlekedési vállalatai (Fővárosi Villamosvasút, Fővárosi Autóbuszüzem, Budapesti Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Hajózási Vállalat) összevonásával alakult meg Budapesti Közlekedési Vállalat néven. A kártya fehér alapon ötszínű sávban mutatja a BKV-hoz tartozó járművek feket képét: legfelül a csuklós autóbusz, alatta sorban a trolibusz, villamos, HÉV, hajó alakja jelenik meg, legalul pedig Budapest körvonalában, benne Budapest címerével a fekete BKV felirat látható. A kép jelzetlen.
![20 éves az Alkalmi Áruk Háza kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679653-kd_szk_7624/20_eves_az_alkalmi_Aruk_h/200w_20-eves-az-alkalmi-Aruk-haza-kartyanaptar-1972-679653.jpg)
20 éves az Alkalmi Áruk Háza kártyanaptár 1972 Az Alkalmi Áruk Háza Vállalat 1952-ben alakult. Olcsó ruházati, lakberendezési cikkeket lehetett üzleteiben vásárolni. A kártyán kék alapon felül fehér felirat: 21 ÉVES AZ alkalmi ÁRUK HÁZA, alatta egy tipikus család, apa, anya, két gyerek, kutya sok csomagot cipel haza, feltehetően az áruházból. Apa viszi a legnehezebb tárgyat, az összetekert szőnyeget, a kutya a legkisebb csomagot viszi a szájában .
![Centrum Áruházak kártyanaptár 1973](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679654-kd_szk_7625/centrum_Aruhazak_kartyana/200w_centrum-Aruhazak-kartyanaptar-1972-679654.jpg)
Centrum Áruházak kártyanaptár 1973 A társaság eredete 1882-re vezethető vissza, Magyarország első áruháza, a „Guttman Jakab" megnyitásához. A vállalat történetének fontos állomása volt a Párizsi Nagyáruház (későbbi nevén Divatcsarnok) megnyitása, melyet 1926-ban a Corvin Áruház követett. Az áruházakat 1948-ban államosították, ezután azok különböző formában működtek. 1966-ban jött létre az Országos Áruházi Vállalat, amely 1967-ben vette fel a Centrum Áruházak nevet. A rendszerváltást követően a vállalatot privatizálni kezdték, 2005-ben megszünt. (Wikipédia) A kártya fehér alapon fekete kerettel, sárgaruhás, sárga Girardi kalapos, fekete harisnyás, fekete cipős figura tart egy fehér lapot, fekete felirattal: Centrum ÁRUHÁZAK. A kártya felső részén felirat jelzi, hogy ő a jolly joker, bár lehet, hogy ez a vállalat üzleteire vonatkozik.
![Alkalmi Áruk Háza kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679656-kd_szk_7626/alkalmi_Aruk_haza_kartyan/200w_alkalmi-Aruk-haza-kartyanaptar-1972-679656.jpg)
Alkalmi Áruk Háza kártyanaptár 1972 Az Alkalmi Áruk Háza Vállalat 1952-ben alakult. Olcsó ruházati, lakberendezési cikkeket lehetett üzleteiben vásárolni. A kártyán vörös alapon középen fehér betűkkel a vállalat emblémája jelenik meg: alkalmi ÁRUK HÁZA, ebből az ÁRUK HÁZA bekeretezetten látható. Körülötte sugár alakban fekete betűkkel ismertetik a céghuszonkét üzletének címét.
![Centrum Áruházak kártyanaptár 1973](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679657-kd_szk_7627/centrum_Aruhazak_kartyana/200w_centrum-Aruhazak-kartyanaptar-1972-679657.jpg)
Centrum Áruházak kártyanaptár 1973 A társaság eredete 1882-re vezethető vissza, Magyarország első áruháza, a „Guttman Jakab" megnyitásához. A vállalat történetének fontos állomása volt a Párizsi Nagyáruház (későbbi nevén Divatcsarnok) megnyitása, melyet 1926-ban a Corvin Áruház követett. Az áruházakat 1948-ban államosították, ezután azok különböző formában működtek. 1966-ban jött létre az Országos Áruházi Vállalat, amely 1967-ben vette fel a Centrum Áruházak nevet. A rendszerváltást követően a vállalatot privatizálni kezdték, 2005-ben megszünt. (Wikipédia) A kártya fehér alapon fekete kerettel, sárgaruhás, sárga Girardi kalapos, fekete harisnyás, fekete cipős figura tart egy fehér lapot, fekete felirattal: Centrum ÁRUHÁZAK. A kártya felső részén felirat jelzi, hogy ő a jolly joker, bár lehet, hogy ez a vállalat üzleteire vonatkozik. A kép jelzetlen.
![A kocogás szívügy! kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679658-kd_szk_7628/a_kocogas_szivuegy_kartya/200w_a-kocogas-szivuegy-kartyanaptar-1972-679658.jpg)
A kocogás szívügy! kártyanaptár 1972 A fehér alapon, piros körrel ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: FUSS NAPONTA 10 PERCET 10 ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ, valamint: A KOCOGÁS SZÍVÜGY! A kedves, fehérruhás doktorbácsi kaján mosollyal hallgatja a miniruhás, szőke futó hölgy szívét a ruhán keresztül. A kártya tervezőjének jele is szerepel a piros kör mellett.
![Ha nem kergetnek akkor is kocogj kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679700-kd_szk_7629/ha_nem_kergetnek_akkor_is/200w_ha-nem-kergetnek-akkor-is-kocogj-kartyanaptar-1972-679700.jpg)
Ha nem kergetnek akkor is kocogj kártyanaptár 1972 A fehér kerettel, zöld alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: HA NEM KERGETNEK, AKKOR IS KOCOGJ. Középkorú házas(?)pár fut az egészségéért, felettük egy borotválatlan, bunkót tartó figura alszik egy párnán. A kártya tervezőjének jele, "judi" is szerepel a futó hölgy lába alatt.
![Kezd korán kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679701-kd_szk_7630/kezd_koran_kartyanaptar_1/200w_kezd-koran-kartyanaptar-1972-679701.jpg)
Kezd korán. Ki kiskorától kocog legtovább kacag. Fuss naponta 10 percet és 10 évvel tovább élsz A fehér kerettel, zöld alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: KEZDD KORÁN! ki kiskorától kocog a legtovább kacag. FUSS NAPONTA10 PERCET 10 ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ. Két életvidám, jóltáplált gyerek fut az egészségéért. A kártya tervezőjének jele, "judi" is szerepel a futó, lófarkas kislány lába alatt.
![Kocogj, hogy el ne hízz kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679702-kd_szk_7631/kocogj_hogy_el_ne_hizz_ka/200w_kocogj-hogy-el-ne-hizz-kartyanaptar-1972-679702.jpg)
Kocogj, hogy el ne hízz kártyanaptár 1972 A fehér kerettel, kék alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: KOCOGJ, HOGY EL NE HÍZZ. A mélyen kivágott fehérruhában futó szőke hölgy ilyedten néz árnyékára, amely feketén ábrázolja a sötét jövőt: ha nem fut, akkor el fog hízni. A kép tervezője: "judi"
![Friss levegő, mozgás télen kocogás a jégen kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679705-kd_szk_7633/kocogas_a_jegen_kartyanap/200w_kocogas-a-jegen-kartyanaptar-1972-679705.jpg)
Friss levegő, mozgás télen kocogás a jégen kártyanaptár 1972 A fehér alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: FRISS LEVEGŐ, MOZGÁS TÉLEN. KOCOGÁS A JÉGEN. FUSS NAPONTA TÍZ PERCET TÍZ ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ. Egy korcsolyázáshoz öltözött fiatal pár ügyesen bógnizik a jégen, mellettük egy kisfiú követi mozdulataikat. A háttérben egy lombjahullott fát és két fenyőt látunk. A kép tervezője: "judi"
![Egész évben kocogj kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679704-kd_szk_7632/egesz_evben_kocogj_kartya/200w_egesz-evben-kocogj-kartyanaptar-1972-679704-3.jpg)
Egész évben kocogj kártyanaptár 1972 Fuss naponta tíz percet tíz évvel tovább élsz. A fehér kerettel, kék alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: EGÉSZ ÉVBEN KOCOGJ! FUSS NAPONTA TÍZ PERCET TÍZ ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ. Mint a valódi kártyákon, itt is megfordítható a lap, ugyanazt a feliratot lehet olvasni mindkét rövidebb oldalon. A felső részen a tavaszi, nyári, az alsón az őszi, téli kocogást népszerűsítik az ábrázolt figurák: szőke kisfiú a tavasz, feket hölgy a nyár, lent szőke férfi az ősz, fekete kislány a tél megjelenítője. A kép tervezője: "judi".
![XX. század De a láb mindig kéznél van kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679706-kd_szk_7634_1/a_lab_mindig_keznel_van_k/200w_a-lab-mindig-keznel-van-kartyanaptar-1972-679706.jpg)
XX. század De a láb mindig kéznél van kártyanaptár 1972 A fehér alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: XX. század DE A LÁB MINDÉG KÉZNÉL VAN, KOCOGJ! FUSS NAPONTA TÍZ PERCET TÍZ ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ. A kártyán zsúfolt nagyváros házait, sok járművet, repülőt, autót, buszt, villamost lehet látni. A járdán az egészségtelen környezetben egy fiatal nő és férfi fut az egészségéért. A kép tervezője ezúttal nincs feltüntetve.
![Jó nézni de követni jobb! kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679707-kd_szk_7634/jo_nezni_de_koevetni_jobb/200w_jo-nezni-de-koevetni-jobb-kartyanaptar-1972-679707.jpg)
Jó nézni de követni jobb! kártyanaptár 1972 A fehér kerettel sárga alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: JÓ NÉZNI... DE KÖVETNI MÉG JOBB! FUSS NAPONTA TÍZ PERCET TÍZ ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ. A kártyán egy fiatal nő fut az egészségéért, szintén fiatal, ámde lusta férni állva nézi. Az nem derül ki, hogy a futást, vagy a hölgyet csodálja. A kép tervezője: "judi"
![Tarts lépést kártyanaptár 1972](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/679708-kd_szk_7635/tarts_lepest_kartyanaptar/200w_tarts-lepest-kartyanaptar-1972-679708.jpg)
Tarts lépést kártyanaptár 1972 A kocogás divatos modern és nagyon egészséges A fehér kerettel kék, sárga és fehér alapon ábrázolt kártya kibocsátó említése nélkül hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra: TARTS LÉPÉST! A KOCOGÁS DIVATOS. MODERN. ÉS NAGYON EGÉSZSÉGES FUSS NAPONTA TÍZ PERCET TÍZ ÉVVEL TOVÁBB ÉLSZ. A kártyán egy fiatal család, anya, apa, gyerek fut az egészségéért, tíz fekete-fehér figura döbbenten nézi a piros, kék ruhás, szőkehajú család példamutató mozgását. A kép tervezője: "judi"
[Rekord frissítve: ]