KDS

A „tánccal egybekötött műsoros estély” rendezője a magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének Nagyatádi Járási Csoportja, melynek elnöke Bánhidi László iskolaigazgató, titkára Nádor Béla volt. A dokumentumon olvasható a taggyűlés és az esti műsor tervezett programja. Az érdekképviselet 1946-tól 1950-ig, valamint 1956-tól 1957-ig viselte a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete nevet. A meghívó Benyák János nagyatádi könyvnyomdájában készült, amit 1949-ben államosítottak. Az estélyt tehát valamikor 1946 és 1949 között rendezték. A meghívó címzettje, Kraumann Erik rajztanár és festőművész 1946-tól tevékenykedett Nagyatádon.

"Meghívó 20 éves osztálytalálkozóra, melyen az 1941-ben készített ballagási csoportkép látható a Polgári Fiúiskola végzős növendékeivel és tanáraikkal. Az évente kiadott iskolai értesítők tanúsága szerint az osztály 1937-ben indult 40 fővel, osztályfőnökük Sinkovits Mária volt (a képen a tanárok sorában balról a negyedik). Az iskolát akkoriban Bánhidi László igazgatta. Az 1940-41-es évkönyv szerint ebben a tanévben 37 fő IV. osztályos tanulót osztályoztak, közülük hat volt magántanuló. Felirat: Kilépünk az életbe; elválik utunk De húsz év mulva ismét találkozunk! 1941–1961 A lapot a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat nagyatádi telepén nyomtatták 1961-ben."

Hegyi Ferenc (sz. 1915) nagyatádi könyvkötő mester 1947 júniusában tért haza a Szovjetunióból, ahol Nyizsnyij Tagilban volt hadifogságban. (Nyizsnyij Tagil ipari város az Ural hegységtől délre, Délnyugat-Szibériában.) Itthon, bodvicai házukban várta őt felesége és két kislánya. Hadifogságából hozta haza ezt a fotóalbumot, amit az ott lelt anyagokból készített: durva, barna színű csomagolópapírból, a kemény borítót kartonpapírból, textildarabokból. Az elejét átlósan felragasztott piros-fehér-zöld színű szalaggal díszítette. Az albumba precízen, szépen beleillesztett fényképeken a családja látható: esküvői képük, felesége mosolygós portréja – ezek műtermi fotók. A gyerekeket, családi pillanatokat ábrázoló képek amatőr felvételek, amelyek többsége házuk udvarán készült. Az album mestermunka: a szélsőségesen primitív, sokszor a legszükségesebb létfeltételeket is nélkülöző körülmények között az adott anyagokból és feltalálható eszközökkel a lehető legprecízebben, igényesen elkészített alkotás. Készítése olyan foglalatosságot, időtöltést jelentett, amely egyszerre volt alkotó tevékenység és az otthoniakra gondolás lehetősége.

"Somssich Zsigmond – gróf Somssich Géza és gróf Somssich Gézáné (szül. Szőgyény-Marich Mária) öt gyermeke (Zsigmond, László, József, Béla és Mariteréz) közül a legidősebb – 1914-ben született, Berlinben. A fénykép az ő keresztelőjén, ez év májusában készült, ugyancsak Berlinben. A képen szereplő emberek Somssich-Szőgyény Béla elmondása szerint: „Balról a harmadik Lilly néni, hatodik Szőgyény-Marich Lászlóné nagymama, hetedik Somssich Eszter, nyolcadik Camilla néni, kilencedik Vilmos, német császár, Zsigmond keresztapja, tizenegyedik Szőgyény-Marich László nagypapa, tizennegyedik Somssich Géza."

"Az okmányt 1946. február 7-én állította ki a Nagyatádi Járási Horgászegyesület. Az igazolvány Szabó József, nagyatádi lakos nevére szól: „Jelen igazolvány alapján nevezett jogosítva van arra, hogy egyesületünk tulajdonát (bérletét) képező természetes vizeken három drb. nyeles horgászkészséggel – a tilalmi időszak kivételével – szabadon horgászhasson."

"Somssich Zsigmond – gróf Somssich Géza és gróf Somssich Gézáné (szül. Szőgyény-Marich Mária) öt gyermeke (Zsigmond, László, József, Béla és Mariteréz) közül a legidősebb – a második világháborúban, a keleti fronton teljesített szolgálata közben szovjet hadifogságba került. A levelezőlap 1947. április 28-án kelt Kivadáron, feladója gróf Somssich Gézáné, Manyó grófnő, címzettje Somssich Zsigmond. A grófnő fényképet ragasztott a levelezőlapra, melyen ő maga és unokája, Mariteréz kétéves kislánya, Selmeczy Teréz látható, akinek édesapja, Selmeczy Miklós ekkor ugyancsak szovjet hadifogságban volt. A levelezőlapon az alábbi szöveg olvasható: „Kivadár 1947. április 28. Édes, jó Zsiga! Mellékelve küldöm ezt a képet, kis Terézke a nagymamával. Tegnap jöttünk haza Pécsről, sajnos semmi hír magáról. Írjon gyakrabban. Kimondhatatlan nagy szeretettel csókolja Mami” A szovjet területre hurcolt hadifoglyok hozzátartozói kizárólag a Magyar Kommunista Párt Központi Hadifogoly Irodája által kiadott levelezőlapon, egy központi címre (Moszkva, Krasznij Kreszt) írhattak szeretteiknek. A nyomtatvány írható oldalán nyomtatott felirat olvasható magyar és orosz nyelven: ERŐSÍTSD A SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁGOT!"

"A nagyatádi gyógyfürdő népszerűsítését szolgáló, háromrét hajtható prospektus első oldalán a nagyatádi gyógyfürdő grafikája látható, hátsó borítója postai címzésre ad lehetőséget, az utolsó, behajtható oldalon egy térkép látható. A belső oldalak a gyógyfürdőről adnak bővebb információt az alábbi fejezetcímek alatt: Fekvés, Fürdőigény, Gyógytényező, Gyógyjavallatok, Ivókúrákban, Fürdőkúrákban, Elszállásolás, Ellátás, Fürdőárak. A kiadvány idézetet is közöl dr. Dalmady Zoltán egyetemi tanár, balneológustól: „A nagyatádi ásványvíz tehát – amely szénsavval telítve elsőrangú asztali víz is – a földből nagy bőségben folyó kész orvosság.” A prospektust a nagyatádi Benyák-nyomdában készítették, a grafikák Benyák Jenő munkái."

"PRO ECCLESIA ET PONTIFICE" ('Az egyházért és a pápáért'') érdemkereszt bronz fokozata eredeti tokkal. A kitüntetést XIII. Leó pápa (ur. 1878-1903) alapította 1888-ban aranymiséje alkalmából azok jutalmazására, akik kiemelkedően fáradoztak aranymiséjének és a vatikáni kiállításnak a megrendezésében. 1898-ban általános elismeréssé vált arany, ezüst és bronz fokozatban, XI. Pius pápa (ur. 1922-1939) óta csak aranyban. Alakja ívesen szélesedő szárú görögkereszt liliomos végződéssel, a szárak között bourbon-liliom díszítéssel, középpajzsán XIII. Leó pápa balra néző vállképével, és „Leo XIII P. M. Anno X” felirattal. Hátoldalán a pápai jelvény és a kitüntetés neve látható. Szalagja vörös, a széleken fehér-sárga-fehér hosszanti sávval díszített mellszalag. A Somssich család jelvénygyűjteményének részeként került a múzeumba.

I. Világháborús német birodalmi vaskereszt. Elején 1813, hátoldalán 1914 felirattal A Vaskereszt kitüntetés a történelmi Porosz Királyság, később az egységes Németország katonai kitüntetése volt. III. Frigyes Vilmos porosz király alapította 1813-ban, a Napóleon elleni felszabadító háborúban magukat kimagaslóan kitüntető katonák számára. A későbbiekben az 1870-es porosz-francia háború, majd az első és a második világháborúban adományozták. A Vaskereszt ezüst keretben egy fekete öntött vas magból áll, a kereszt egyenlő szárú, szárai a vége felé szélesednek. A hátoldalon olvasható 1813-as évszám az alapításra utal, fölötte tölgyfa levelek, Frigyes Vilmos (Friedrich Wilhelm) monogramja, és a korona látható. A kitüntetés szalagja fekete, oldalán két ezüst színű sávval. A Somssich család gyűjteményében szereplő darabon szereplő 1914-es évszám tanúsága szerint a kitüntetést az első világháborúban érdemelte ki valamelyik családtag. Mivel a kitüntetés elnyerését igazoló igazolvány elveszett, nem tudhatjuk meg, hogy pontosan kié volt.

Császári és Királyi 44. Gyalogezred, a kaposvári "rosseb" bakák (62. Gyalogdandár, 31. Gyaloghadosztály) jelvénye. Szabálytalan alakú, hosszúkás jelvény, rajta zászlóvivő és rohamozó katona. Alul nemzetszín sávban felirat: "44-es gyalogezred". Csaknem hatvan évig tartott a 44-esek és Kaposvár együttélése, miközben lassan felépült a sajátos szavajárásukról – „rossebezésükről” – híres 44-es katonák legendája. A 44-eseket Albrecht-bakáknak is nevezték, mert a konzervativizmus megtestesítőjének számító Albrecht főherceget nevezték ki ezredtulajdonosnak.

Ferenc József portréját ábrázoló plakett; hátoldalán kézírást imitáló véséssel felirat: "Bízom népemben, ügyünk igazságában. 1914-1915. Ferencz József" Az I. világháború alatt „Királyérem” néven került forgalomba, "a háborús idők egy gyönyörű produktuma". A Magyar Királyi Hadsegélyező Hivatal árusította ezt az érmet. Rudolf Neuberger tervei alapján, bronzból készült, szélén zöld színű zománc csíkkal. Egyik oldalán az uralkodó portréja látható, a másikon az aláírása és egy felirat: „Bízom népemben s ügyünk igazságában 1914-1915 Ferenc József”. Korabeli ára 20 Korona, díszes tartóban 22 korona volt. Budapesten a Képviselőházi épületben a Hivatal Gyűjtő és Propaganda osztályánál volt megvásárolható 1915 októberétől.

"Az 1840. évi 21. törvénycikk tette kötelezővé Magyarországon a földkönyv – később telekkönyv –vezetését. Ezekbe a könyvekbe bevezették a telek adatait, a telket terhelő úrbéri szolgáltatások mértékét, az első tulajdonos nevét, majd az ezután következő változásokat a tulajdonváltozás jogcímével (öröklés, vásárlás) együtt. A kapitalista, piaci viszonyok terjedésével egyre nagyobb jelentősége lett ezeknek a nyilvántartásoknak, mert nem csupán a fennálló tulajdonviszonyokat tanúsították, hanem a betáblázásra – mai szóval a jelzálog bejegyzésére – is lehetőséget adtak. A bodvicaiak földkönyvét már jóval a törvény megjelenése előtt, 1833. szeptember 16-án hitelesítette a Somogy vármegyei hitelesítő bizottság. A könyv 41, csaknem kétszáz évvel ezelőtt élt bodvicai gazda járandóságát rögzíti: házhelyét, rétjét és kenderföldjét, továbbá a szántóföldek helyét és nagyságát az akkori gazdálkodási rend szerinti első, második és harmadik nyomásban. A földkönyv – a sok használat, forgatás nyomait mutató elszíneződések, a lapok megsárgulása ellenére – teljesen ép: az írás hibátlanul, gyönyörűen olvasható, egyedül a későbbi, a tulajdonosváltozásokat rögzítő oldalbejegyzések halványodtak el, és ezért nehezen kisilabizálhatók. A helyek megjelölése réges-régi, már elfeledett dűlőneveket (Dugenyivi dűlő, Lug, Cserkesz), helyszíneket (Itató, Falun alul, Brodistyán, Széles tó) sorol, amelyek a régi bodvicai emberek életvilágának, munkájának keretét adó korabeli „térképet” rajzolják meg. A dokumentum értékét mutatja, hogy ennyi éven át épségben megőrizték azt a bodvicaiak, míg aztán úgy nem gondolták, hogy kerüljön immár a régi község történetét is megőrző múzeum gyűjteményébe."

Nagyatádi vöröskeresztes jelvény 1914-1916 "A Somssich család jelvénygyűjteményében található egy különleges darab: helyi kötődése van. A Baross Gábor utcában üresen álló laktanyában ideiglenesen hadikórházat alakítottak ki, annak emlékére készítették e jelvényt, melynek közepén a község címerének főrészlete látható: kék háttér előtt a templom, s mellette egy fa. A vöröskereszt és az évszámok jelzik a jelvény készítésének apropóját. A szokásos leírás helyett egy visszaemlékezés részletei meséljenek az egykori hadikórházról: „Kilencéves voltam, már két éve dúlt a háború, sok volt a sebesült katona. Nagyatádon is szükségkórházat hozott létre a Vöröskereszt az üres kaszárnya földszinti helyiségeiben. Itthon a nők utcáról utcára járva kérték a segítséget: ágyneműt, takarókat, törülközőket, szappant, élelmiszert gyűjtöttek. Mi, gyerekek örömmel cipeltük be a kórházba az összegyűjtött holmit. A nagylányok ápolónőnek jelentkeztek. […] Fehér köpenyben, vöröskeresztes karszalaggal bátran látták el a sebesülteket. Az orvos, dr. Bienenfeld Mór nagyatádi születésű orvos volt. Ő is vöröskeresztes karszalaggal járt és gyógyított. […] Mi, gyerekek úgy segítettünk, hogy kis színdarabot írtunk, azt előadtuk, 10-20 filléres belépőjegyet szedtünk. Az 5 korona 20 filléres bevételből Landler bácsi boltjában pipadohányt és cigarettapapírt vettünk és nagy lelkesedéssel vittük be a kórházba, ahol könnyes szemekkel fogadták el ajándékunkat."

A harctéri sebesülések számát jelölő, pajzs alakú jelvény látható, melynek két sorozata ismert. Minkét típuson szám és vörös harántcsík utal arra, hányszor sebesült meg a jelvény viselője a háború során. A sebesülési jelvények tábori sapkán való viselését 1917 tavaszán rendeleti úton engedélyezték. Ez arra utal, hogy a katonák részéről igény mutatkozott sebesüléseik látható jel útján történő kifejezésére. A frontszolgálatnak ugyanis nem csak a hadikitüntetések, hanem a sebesülések száma is fokmérője volt. A jelvényen német-magyar felirattal: "VERWUNDET - SEBESÜLT" olvasható.

A fényképen a Gyánó Ferenc útbiztos vezette útépítő brigád látható a bolhói (Somogy megye) templom előtti térségen. Az 1934-35-ben Babócsa és Bolhó között készített út az 1920-as évek végén elindított tízéves útépítési program keretében készült. (Ennek eredményeképpen 1930-1944 között több Duna- és Tisza-, valamint más nagy híd is épült. Mindezek eredményeként Magyarország úthálózata 1938-ban 30 353 km-t ért el.) A kép a tükörásást ábrázolja: kézi erővel ástak egy aránylag sima aljú alapot az útnak, ezt lehengerelték, majd beleterítettek több rétegben követ. Minden réteget hengereltek. A munkások kezében az ásáshoz szükséges szerszámok: csákány, lapát. Gyánó Ferenc munkafelügyelő a kép jobb szélén áll.

A fényképen a Gyánó Ferenc útbiztos vezette útépítő brigád látható a bolhói (Somogy megye) templom előtti térségen. Az 1934-35-ben Babócsa és Bolhó között készített út az 1920-as évek végén elindított tízéves útépítési program keretében készült. (Ennek eredményeképpen 1930-1944 között több Duna- és Tisza-, valamint más nagy híd is épült. Mindezek eredményeként Magyarország úthálózata 1938-ban 30 353 km-t ért el.) A kép a hengerelés munkafolyamatát ábrázolja: a tükör (burkolatalap) tömörítése, döngölése. Gyánó Ferenc munkafelügyelő a kép bal szélén áll.

Jakab Jozefa és Veress Menyhért 1891 novemberében kötöttek házasságot Jakab Jozefa szülőfalujában, Csíkszentimrén. Az esküvő előtt pár nappal, Székelyföldön évszázadok óta általános szokás szerint, összeírták a menyasszony hozományát/perefernumát: azt a tárgyegyüttest, amit házasságába magával vitt. A magyar törvénykezés kötelezte az apát arra, hogy lányát tisztességesen kiházasítsa, azaz megfelelő hozománnyal lássa el. Ha ez megtörtént, a szülők véglegesen kielégítették leányuk igényeit, így a későbbiekben semmiféle követelése nem lehetett. A hozományba olyan tárgyak kerültek, amelyekre a fiatalasszonynak élete folyamán szüksége lehetett. Jakab Jozefa ruhákat, háztartási textíliákat, edényeket, néhány bútordarabot kapott, továbbá néhány földterületet. A hozományon belül ezek képviselik a legnagyobb értéket. A perefernum levelet alárta a menyasszony és a vőlegény apja, a tanúk (férfiak) és a becsüsök (asszonyok). Az okirat felütése így hangzik: „Összeírása mindazon javaknak, melyeket csíkszentimrei idb. Jakab Ferencz Jozéfa leányának mint a csíkszentsimoni Veress Menyhért királyi járásbírósági jegyző czélba vett nejének nászhozományul, ezennel tényleges és tulajdon birtokába áll…”

Ágoston Vencel (eredetileg Ágoston Vendel) tanár, festőművész 1895. május 19-én született a Nagyatád melletti Bodvicán. Elemei iskoláit Nagyatádon végezte, Csurgón tanítói oklevelet (1914), az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet (1920) szerzett. 1925-től kisebb kihagyásokkal Baján élt, tanított, alkotott egészen haláláig, 1946. szeptember 6-ig. Leggyakoribb témái a vizek világa (dunai tájképek), a paraszti élet, valamint az arc- és testábrázolás. Ami alkotásainak technikáját illeti: az akvarell mellett a pasztell, az olaj, a szén és a ceruza is beletartoztak kifejezési eszköztárába, de próbálkozott rézkarccal is. „Halásztanya” című alkotásának pontos helyét, korát nem tudjuk, valószínűleg Baján készült. A képen halászkunyhó látható vízparton, nádasban, a vízen csónakkal."

Ágoston Vencel (eredetileg Ágoston Vendel) tanár, festőművész 1895. május 19-én született a Nagyatád melletti Bodvicán. Elemei iskoláit Nagyatádon végezte, Csurgón tanítói oklevelet (1914), az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet (1920) szerzett. 1925-től kisebb kihagyásokkal Baján élt, tanított, alkotott egészen haláláig, 1946. szeptember 6-ig. Leggyakoribb témái a vizek világa (dunai tájképek), a paraszti élet, valamint az arc- és testánrázolás. Ami alkotásainak technikáját illeti: az akvarell mellett a pasztell, az olaj, a szén és a ceruza is beletartoztak kifejezési eszköztárába, de próbálkozott rézkarccal is. A női akton Ágoston Vencel aláírása mellett nem szerepel dátum, de a tanulmányt feltehetően a képzőművészeti főiskolán készítette.

Ágoston Vencel (eredetileg Ágoston Vendel) tanár, festőművész 1895. május 19-én született a Nagyatád melletti Bodvicán. Elemei iskoláit Nagyatádon végezte, Csurgón tanítói oklevelet (1914), az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet (1920) szerzett. 1925-től kisebb kihagyásokkal Baján élt, tanított, alkotott egészen haláláig, 1946. szeptember 6-ig. Leggyakoribb témái a vizek világa (dunai tájképek), a paraszti élet, valamint az arc- és testánrázolás. Ami alkotásainak technikáját illeti: az akvarell mellett a pasztell, az olaj, a szén és a ceruza is beletartoztak kifejezési eszköztárába, de próbálkozott rézkarccal is. A férfi akton Ágoston Vencel aláírása mellett dátum is szerepel: 1919. szeptember 5. A tanulmányt feltehetően a képzőművészeti főiskolán készítette.

Ágoston Vencel (eredetileg Ágoston Vendel) tanár, festőművész 1895. május 19-én született a Nagyatád melletti Bodvicán. Elemei iskoláit Nagyatádon végezte, Csurgón tanítói oklevelet (1914), az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet (1920) szerzett. 1925-től kisebb kihagyásokkal Baján élt, tanított, alkotott egészen haláláig, 1946. szeptember 6-ig. Leggyakoribb témái a vizek világa (dunai tájképek), a paraszti élet, valamint az arc- és testánrázolás. Ami alkotásainak technikáját illeti: az akvarell mellett a pasztell, az olaj, a szén és a ceruza is beletartoztak kifejezési eszköztárába, de próbálkozott rézkarccal is. Az utcarészletet ábrázoló rajz keletkezésének pontos korát, helyét nem ismerjük.

Gyánó Ferenc (1903-1976) 1942-től útbiztos volt, a nagyatádi járás híd- és útépítéseit vezette. 1945-től építésvezetőnek nevezték ki. 1956 októberében a nagyatádi Járási Forradalmi Bizottságba választották. A forradalmi eseményekben való részvétele miatt 1957-ben ítélet nélkül Tökölre internálták, bántalmazták és két évig rendőri felügyelet alá helyezték. 1991-ben a Köztársasági Elnök által aláírt posztumusz kitüntetést kapott. Rövid részlet lánya, Nagy Jenőné Gyánó Ágota visszaemlékezéséből: „Apám börtönleveleiből nem tudtuk meg, mi történt – nem írhatta meg –, csak szabadulása után mesélte el. A táborba összeterelt sok ezer foglyot mind összeverték gumibottal, hátukat és talpukat. Közben az idegen kiejtéssel beszélő verőlegények azt hajtogatták: Kellett nektek talpára magyar? Zuhanyozáskor látták egymáson a véres csíkokat. A lelki kínzások közé tartozott, hogy kaptak engedélyt beszélőre, hazaküldhették. Édesanyám ezzel fel is utazott, és a tűző napon sok-sok más hozzátartozóval együtt várakoztak estig, de nem engedték be őket a táborba. Szegény apám kétségbe volt esve, hogy a családja cserbenhagyta. Így írt: „Kedves Gyermekeim! Csalódásom, hogy a látogatási engedély ellenére sem látogatott meg senki, kimondhatatlan! Nagyon kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg rólam!” Soha nem heverte ki a megpróbáltatásokat, megbélyegzettnek érezte magát, aki családját – akaratán kívül – hátrányos helyzetbe juttatta. (Pedig a vallatáson még azt sem említette meg, hogy veje, Nagy Jenő is együtt volt vele a vidéki szervezéseken.)"

Felül nyitott, alul szalaggal megkötött babér- és cserkoszorú egy fokost díszít, amelynek nyelén olvasható a jelvény felirata: "M.K.40.H.Gy.H.O. 1914-1916" ("Magyar Királyi 40. Honvéd Gyaloghadosztály, 1914-1916"). A kivadári Somssich család több mint 300 darabos, 1. világháborús jelvényeket tartalmazó gyűjteménye ajándékként került a múzeumba. A jelvények nagyobb része csapatjelvény, mint a magyar királyi 40. honvéd gyaloghadosztályé is. A hadosztályt „fokos(os) hadosztály”-nak is hívták, ezért szerepel ez a harci eszköz a jelvényeiken is. A rohamfokost Nagy Pál tábornok (1915 szeptemberétől volt a hadosztály parancsnoka) javaslatára rendszeresítették, mivel az árokharcban könnyebben kezelhető volt, mint a puskára tűzött szurony. 1916 elején, a Rarancze (Bukovina, ma Ukrajna) körüli állásharcokban használták először, s az új eszköz kiválóan bevált a közelharcban.

A fotó 1938-ban készült a Benyák családról. Günsberger Antal 1886-ban alapított nagyatádi nyomdáját teljes berendezésével együtt 1905-ben vásárolta meg Benyák János könyvkötő. A nyomda az 1949-es államosításig maradt a család tulajdonában. Benyák János fiai, József és Jenő apjukhoz hasonlóan szintén a nyomdászmesterséget választották. Előbbi az ügyvezetésért lett felelős, utóbbi elvégezte az iparművészeti főiskolát, és az 1920-as évek végétől ő határozta meg a nyomda művészeti arculatát. A nyomda igényes termékeinek köszönhetően gyors ütemben fejlődött. A különböző üzemekkel (címkék, dobozok nyomtatására) kötött szerződések kiszámítható bevételt jelentettek a vállalkozás számára, de emellett kötetek, iskolai értesítők, újságok, reklámkiadványok, alkalmi meghívók, képes- és üdvözlőlapok, szentképek nyomtatása is a nyomda széles körben kihasznált tevékenységi köréhez tartozott.

A képet Somssich Eszter (1876 Pörtschach – 1951 Kispuszta) kispusztai grófnő festette feltehetően az 1890-es évek második felében. A tájkép vízpartot ábrázol, házzal, fákkal, a háttérben hegyekkel. A Somssich családnak Pörtschachban (a grófnő születési helye), a Wörthi-tó partján volt villája, a kép valószínűleg itt készült.

A képet Somssich Eszter (1876 Pörtschach – 1951 Kispuszta) kispusztai grófnő festette 1896.10.21-én. A tájkép vízpartot ábrázol, fákkal, bokrokkal, kikötővel (vitorlással, csónakokkal), sziklákkal, hegyekkel.

A képet Somssich Eszter (1876 Pörtschach – 1951 Kispuszta) kispusztai grófnő festette feltehetően az 1890-es évek második felében. A képen csendélet látható, asztalon pohár, benne gyümölcsök, mellette gyertyatartó és gyűrt kendő.

A képet Somssich Eszter (1876 Pörtschach – 1951 Kispuszta) kispusztai grófnő készítette 1893-ban. A ceruzarajz fejkendős asszonyt ábrázol. A kép jobb alsó részén a grófnő monogramja és a készítés dátuma látható.

Asbóth Ede (1877-1961) Budapesten végezte el a Hadapród iskolát, tisztté avatása után Bécsbe került, ahol a Deutschmeister Regiment-nél (Rosauer Kaserne) szolgált. Innen többször kivezényelték Boszniába, ahol Mostarban, valamint Višegradnál voltak elszállásolva. Katonaládája ebből a korból származik. A Wiener Neustadt-i Katonai Akadémia elvégzése után a 2. hadseregcsoport vezérkari tisztje lett. A háborúban vezérkari tisztként tevékenykedett, a vasúti szállításokat irányította. (A vasúti szállítás – légi felderítés hiánya miatt – nagyon fontos feladata volt a hadseregeknek. A német hadsereg úgy a nyugati, mint a keleti fronton a gyors csapatáthelyezésekkel – létszám hátránya ellenére – fontos ütközeteket nyert meg a kiválóan szervezett vasútrendszerével.) 1916-ban Debrecenbe helyezték, ahol a keleti fronton harcoló magyar csapatok ellátásának és mozgatásának megszervezése volt a feladata. Fontosabb kitüntetései: a Vaskorona Rend és a Ferenc József Rend. Asbóth ezredes a háború után IV. Károly trónra kerülési kísérleteinél aktívan közreműködött, ezért Horthy Miklós kormányzó börtönbe záratta. A II. világháború után családjával Kőszegen laktak, ahonnan 1951-ben két és fél évre (74 évesen) a Hortobágyra internálták családja nagy részével együtt. Nagy Imre miniszterelnöksége idején bocsátották őket szabadon, és kerültek a kényszer lakhelyként kijelölt Nagyatádra. Itt halt meg 1961 szilveszterének napján.

Papp Ferenc 1916-ban született Rinyaszentkirályban (Somogy megye), és 14 évesen, 1930-ban iratkozott be a Nagyatádi Iparostanonc Iskolába kereskedő tanulónak. Az iskolával párhuzamosan a helybeli Adler Géza fűszer- és csemegekereskedésében dolgozott: három évig mint tanonc (1930-1933), majd egy évig már segédként (1933-1934). A bizonyítványába beírt igazolás szerint évente 3 pengő tanoncdíjat fizettek taníttatásáért a szülei. Mestere így értékelte négyéves tanulói munkáját: „… magaviselete, hűsége és szorgalma által teljes megelégedésemet érdemelte ki, miért is kartársaimnak melegen ajánlhatom.”

Nagyatádon a Széchenyi tér és a Kossuth utca sarkán állt a Benyák-nyomda épülete, amelynek földszintjén, az utcára nyíló helyiségekben üzletek működtek. Az épület sarkán, mindkét irányban két nagy kirakattal működött a Karbuczky-féle fűszer- és csemegeüzlet. A bolt elegáns berendezésével, bőséges, nívós kínálatával kiemelkedett a községben lévő, jellegzetes vegyesboltok közül. Karbuczky János tulajdonos adott a formára: saját névvel, logóval ellátott papírtasakokat készíttetett, s az eladók ezekbe csomagolták az árukat. A kávébarna színű zacskóra arany színű betűkkel nyomtatták rá a „Kávé”, „Tea” szavakat, amelyek jelzik, hogy milyen árukat csomagoltak bele, illetve az üzlet nevét: „Karbuczky csemegés Nagyatád”. A tasak a Benyák-nyomdában készült, és minden bizonnyal a nyomda grafikusa, Benyák Jenő tervezte.

Nagyatádon a Széchenyi tér és a Kossuth utca sarkán állt a Benyák-nyomda épülete, amelynek földszintjén, az utcára nyíló helyiségekben üzletek működtek. Az épület sarkán, mindkét irányban két nagy kirakattal működött a Karbuczky-féle fűszer- és csemegeüzlet. A bolt elegáns berendezésével, bőséges, nívós kínálatával kiemelkedett a községben lévő, jellegzetes vegyesboltok közül. Karbuczky János tulajdonos adott a formára: saját névvel, logóval ellátott papírtasakokat készíttetett, s az eladók ezekbe csomagolták az árukat. A natúr színű tasakra piros színnel nyomtatták az üzlet nevét, ill. a termékek bizonyos körének sematikus, logószerű rajzát: sajt, szalámi, konzerv, gyümölcsök, bor. A tasakon szerepel az is, hogy az üzlet Magyar Királyi Dohányárudaként is működött, és telefonja is volt (50-es számon). Az üzlet neve a nagyatádiak számára földrajzi megnevezésként is működött: „Karbuczky-„ vagy egyszerűen csak „Buczky-sarok”-nak hívták a községnek ezt a pontját.

Papp Ferenc 1916-ban született Rinyaszentkirályban (Somogy megye), és 14 évesen, 1930-ban iratkozott be a Nagyatádi Iparostanonc Iskolába kereskedő tanulónak. Az iskolával párhuzamosan a helybeli Adler Géza fűszer- és csemegekereskedésében dolgozott: három évig mint tanonc (1930-1933), majd egy évig már segédként (1933-1934). Ez az értesítő (mai szóval: ellenőrző) füzet a III. tanév tanulmányi előmenetelét rögzíti. A beleírt órarendből látszik, hogy az akkori munkahét 6 napos volt, amelyből két napon, kedden és pénteken 16-19 óráig jártak a tanulók iskolába, a többi napokon és időben munkahelyükön dolgoztak. A félévi értesítő szerint az alábbi tantárgyaik voltak: hit- és erkölcstan, magyar nyelv és üzleti levelezés, természettan-vegytan, polgári és közgazdasági ismeretek, ipari könyvvitel és költségvetéstan. Ezeken kívül értékelték a magatartást, és az írásos munkák külalakját. A könyvecskét az iskola igazgatója, Barta Ferenc, és a tanuló munkaadója, Adler Géza is aláírták.

Rotter Bernát nagyatádi vas-, épületanyagok és fűszer nagykereskedése által kiállított számla Papp Ferencz részére. A kiadott por- és kristálycukor, sütőpor, mazsola, élesztő, kakaó, citrom, vanília, szegfűszeg és egyéb fűszerek sütemények készítéséhez kellettek: Papp Ferenc fiatal kereskedő az esküvőjére készült. A nyomtatvány – mint szinte minden nyomtatvány az akkori Nagyatádon – a Benyák-nyomdában készült.

Benyák János nagyatádi nyomdája az 1930-as évektől szentképek készítését is felvette tevékenységi körébe. Az 1933-ból ránk maradt árjegyzékben szereplő képeket Benyák Jenő rajzai alapján, fővárosi üzemekben készült klisék segítségével sokszorosították. A piaci résként kínálkozó lehetőséget a nyomda tulajdonosa a következőképpen magyarázza a jegyzék első oldalán: „Főtisztelendő Cím! Amidőn üzemem a szentképek készítését is felvette munkakörébe, a magyar katholikusság érdekeit kívánja szolgálni, hogy ne legyen az kénytelen a külföldről nagy vámmal s a közvetítő ügynökök jutalékával megterhelt cikkeket dupla áron vásárolni.” A terméklistán szerepelnek: szent áldozási emléklapok, húsvéti, karácsonyi és újévi üdvözlőlapok, első szentmise képek, imakönyv képecskék minden alkalomra, szorgalmi jegyek stb.

Benyák János nagyatádi nyomdája az 1930-as évektől szentképek készítését is felvette tevékenységi körébe. Az 1933-ból ránk maradt árjegyzékben szereplő képeket Benyák Jenő rajzai alapján, fővárosi üzemekben készült klisék segítségével sokszorosították. A piaci résként kínálkozó lehetőséget a nyomda tulajdonosa a következőképpen magyarázza a szentképek árjegyzékének első oldalán: „Főtisztelendő Cím! Amidőn üzemem a szentképek készítését is felvette munkakörébe, a magyar katholikusság érdekeit kívánja szolgálni, hogy ne legyen az kénytelen a külföldről nagy vámmal s a közvetítő ügynökök jutalékával megterhelt cikkeket dupla áron vásárolni.” A katalógusban szerepelnek: szentképek, magyar szentképek (melyeknek bal alsó sarkában a nyomda logója és a termék sorszáma látható), gyermek képecskék és húsvéti üdvözlőlapok borítékkal.

A kis verses füzetet 1942-ben adta ki Benyák János és Fiai nagyatádi könyvnyomdája. A szerző, Benyák Jenő egyben grafikusa is a kiadványnak. Az 1949-es államosításig családi vállalkozásként működő nyomda alapítója Benyák János volt. Fiai, József és Jenő apjukhoz hasonlóan szintén a nyomdászmesterséget választották. Előbbi az ügyvezetésért lett felelős, utóbbi elvégezte az iparművészeti főiskolát, az 1920-as évek végétől ő határozta meg a nyomda művészeti arculatát. „A Balaton rajongó nagy harcosa: Lóczy Lajos emlékének” tiszteletére kiadott, 10 balatoni témájú költeményt tartalmazó füzetben a szerző kézírása olvasható: „Szíves emlékül Tátrai Jenőnek 1948. ápr. 26. Benyák Jenő” Tátrai Jenőt 1947-ben vették fel tanoncként a nyomdába, később, az államosítás után, hosszú ideig a nyomda vezetője volt.

Levelezőlap – „A rombadőlt nagyatádi ősi templom ujjáépítése javára” A levelezőlap a nagyatádi Benyák Könyvnyomdában készült. A grafika Benyák Jenő munkája, neve a lap alján olvasható. Feliratok: „A rombadőlt nagyatádi ősi templom ujjáépítése javára” „Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt!” Az előbbi felirat arra enged következtetni, hogy a levelezőlapok eladásából befolyt összeget a háborúban lerombolt katolikus templom újjáépítésére gyűjtötték. A levelezőlap feltehetőleg 1945-ből maradt ránk.

A meghívó a nagyatádi Benyák-nyomdában készült, a nyomdának és a család otthonának helyet adó új épület 1937. november 20-án, 8 órakor tartandó házszentelési ünnepségére szól. Az új, háromszintes épület, egy – többek között a nyomdának is helyet adó – régi, a források által Záborszky házként emlegetett egyszintes épület helyén létesült. Benyák Jenő a ház szentelésére elkészítette a nyomdász família családfáját, melyet az alapkővel együtt helyeztek a földbe. Egy – dr. Benyák Ferenc tulajdonában lévő – a házszenteléshez kapcsolódó dokumentum a következőket tartalmazza: „Ezen épületet a régi Záborszky ház helyén Benyák János könyvnyomdász építette az 1937. évben, Őfőméltósága vitéz Horthy Miklós kormányzósága alatt. A nagyatádi járás főszolgabírája ebben az időben dr. vitéz Kovács Dénes, Nagyatád plébánosa P. Kocsis Ödön, főjegyzője Goriczky Nándor, a község bírája pedig Sárdi Sándor. Az épületet tervezte Tóth János, Szombathely főmérnöke. Építette: Kun, Trattner és Vogronics Építész cég, Hikmann Béla műlakatos, Szalay testvérek asztalosmesterek és Horváth Sándor festő."

A levelezőlapon az 1937-ben épült, a Nagyatádi Nyomda Kft.-nek ma is otthont adó épület látható. Az 1949-es államosításig a Benyák-nyomda működött itt, de az épület lakóhelye is volt a nyomdász famíliának, valamint rajtuk kívül még néhány családnak (pl. Karbuczky). Egy – dr. Benyák Ferenc tulajdonában lévő – a házszenteléshez kapcsolódó dokumentum a következőket tartalmazza: „Ezen épületet a régi Záborszky ház helyén Benyák János könyvnyomdász építette az 1937. évben, Őfőméltósága vitéz Horthy Miklós kormányzósága alatt. A nagyatádi járás főszolgabírája ebben az időben dr. vitéz Kovács Dénes, Nagyatád plébánosa P. Kocsis Ödön, főjegyzője Goriczky Nándor, a község bírája pedig Sárdi Sándor. Az épületet tervezte Tóth János, Szombathely főmérnöke. Építette: Kun, Trattner és Vogronics Építész cég, Hikmann Béla műlakatos, Szalay testvérek asztalosmesterek és Horváth Sándor festő.” A levelezőlap Benyák János és Fiai nagyatádi nyomdájában készült. Az épület Kossuth utcai homlokzatán látható dombormű felirata: "A munka mindent legyőz".

"Gutenberg 1440-1940" A könyvnyomtatás feltalálásának 500. évfordulójára kiadott, Gutenberg munkássága előtt tisztelgő füzetet a Benyák János és Fiai Nagyatádi Nyomda, Könyvkötészet és Dobozüzemében nyomtatták 1940-ben. A kiadvány szövegei és grafikái Benyák Jenő munkái. A füzetben – a Gutenberg előtti tisztelgésen túl – Benyák Jenő aprólékosan elkészített mintákkal és frappáns versikékkel reklámozza a nyomda szerteágazó tevékenységi körét.

A fotó 1932-ben készült. A képen látható ház (Nagyatád, Széchenyi tér, Kossuth utca sarok) üzleteknek és lakásoknak adott helyet. Bal oldalt Benyák könyvnyomdája és könyvkötészete, a sarkon csemegeüzlet, a középső bolt sajnos nem kivehető. Az épület helyén 1937-ben felépült a Benyák család bővített nyomdaüzeme, ill. a lakásoknak és irodáknak helyet adó épület. Ebben az épületben működik máig is a Nagyatádi Nyomda Kft.

A fotón Neuländer Zoltán izraelita elemi népiskolai kántortanító látható "A mosoly országa" című Lehár Ferenc (1870-1948) operett nagyatádi műkedvelő előadásán viselt jelmezében, ahol Szu Csongot játszotta. A kép 1937-ben készült Menyhért István műtermében. Nagyatádon az 1920-as évek második felétől (Surdi) Bognár Sándor és Noszlopy Ottó vezetésével évente legalább egy színdarab (az esetek többségében operett) került bemutatásra amatőr – különböző helyi egyesületek tagjaiból válogatott – színészek, zenészek előadásában. Egy-egy darabot több alkalommal is játszottak, hogy minden érdeklődő megnézhesse. Némelyik produkciónak olyan sikere volt, hogy a „társulat” vendégelőadásokat tartott a környékbeli településeken is. Burics László Nagyatád nagyközség múltja és jelene című, 1933-ban kiadott helységmonográfiájában így ír a városban hagyománnyá vált műkedvelő előadásokról: „Gyakran rendeznek műkedvelő előadásokat, amelyek különösen újabban magas színvonalúak. Messze kiemelkednek a megszokott vidéki stílusból, mert a gondos rendezés, a mindenkor művészi díszlet kényes ízlést is kielégít.” A fotó hátsó oldalán Neuländer Zoltán kézírása olvasható: „Bognár Sándoréknak hálával és szeretettel Nagyatád, 1937.III.14. Neuländer Zoltán”

1889-ben alakult meg a Nagy-Atádi önkéntes tűzoltó egylet. Az egylet – alapszabálya szerint – a tűzoltók elméleti és gyakorlati kiképzését, illetve a megfelelően kiképzett tűzoltókkal a rendszeres tűzoltást, vagyon- és életmentést tűzte ki célul Nagyatádon és „esetleg vidékén”. A tűzmegelőzés érdekében rendszeres éjjeli őrszolgálatot is vállaltak. Az egylet működésének és felszerelésének biztosítása érdekében – amelyhez a községi támogatás nem volt elég – gyakran szerveztek estélyeket, kerti mulatságokat, ünnepségeket, sőt sporteseményeket is. A belépődíjakból és „felülfizetésekből” befolyt összegeket pedig az egyletre fordították. 1908-ban a község központjában, a katolikus templom és rendház szomszédságában felépült a tűzoltószertár. Itt őrizték a tömlőket, tűzoltókocsit, egészségügyi felszerelést. Az 1933-ban készült Nagyatád Monográfia szerint akkor egy kocsifecskendővel, két mozdonyfecskendővel és egy szerkocsival rendelekezett az egylet, a tagok „rendes egyenruhával és felszereléssel” voltak ellátva. Az 1930-as évek végén sikerült a rég vágyott motorfecskendőt is beszerezni. Ennek azonban nem sokáig örülhetett az egylet és a község, mert 1944 végén a német hadsereg magával hurcolta. Karbuczky János nagyatádi kereskedő sok éven át tagja volt az egyletnek. Segédtiszti igazolványát 1944. április 20-án állította ki Somogyvármegye Tűzrendészeti felügyelője Kaposváron. A nagyatádi egylet parancsnoka ebben az időben Benyák József nyomdász volt, egyébként pedig Karbuczky János szomszédja a Széchenyi téren. Az önkéntes tűzoltóságokat 1945. október 30-án szüntette meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Az új, hivatásos állami tűzoltóság 1951-ben alakult meg Nagyatádon, az első tűzoltók között többen voltak, akik korábban az önkéntes egyletben is szolgáltak.

Knapp Lajos, nagyatádi úri szabómester szenvedélye volt a fényképezés. A legtöbb képet családtagjairól és családi eseményekről készítette. Bár amatőr fényképész volt, képeinek beállításai, látásmódja, technikai kivitelezése túlnőtt ezen a szinten. Mutatja ezt az is, hogy a harmincas években egy, az éjszakai Budapestről készített fotója első díjat nyert egy fotóművészeti pályázaton. A negatívokat maga hívta elő és nagyította saját kis fotólaborjában, kiváló minőségben. 1944. december elejétől 1945. március végéig megmerevedett a front a Balaton délnyugati csücske és a Dráva közötti vonalon. A négy hónapig dúló állóháború Nagyatádot is érintette: a község lakói a pincékbe kényszerültek, sokan elmenekültek, így a Knapp család is. A háború után visszatérve, Knapp Lajos igyekezett pótolni elpusztult fotólaborját (a fényképezőgépét a nyakába akasztva el tudta vinni magával, így az megmenekült). A romok között talált anyagokból alkotott. Az előhíváshoz használt sötétkamrát egy üres német lőszeres ládából, épen maradt villanykapcsolókból és egyéb anyagokból ügyeskedte össze. Aki ért hozzá, a mai napig tudná használni e házilag barkácsolt, ügyes szerkezetet.

Nagyatádon 1909-ben adták át a dohánybeváltó üzemet, amelynek léte, működése a község fejlődésére nézve nagy előrelépést jelentett. (Dél-Somogyban az első dohánybeváltó Szulokban létesült, mert ott termesztették a nagy levelű, sötétbarna, vastagon erezett Szuloki fajtát.) A dohánybeváltók fogalma szorosan összefügg a dohánytermesztés egyedáruságával, azaz monopóliumával, illetve a dohányjövedékkel. A dohányjövedék teljes egyedáruságot jelent, vagyis azt, hogy mind a nyers dohány, mind pedig a dohánygyártmányok felett kizárólagos rendelkezési jog illeti meg az államot. A megtermelt dohányt az állam a termelőtől az ún. dohánybeváltókban veszi át, itt történik az ellenérték kifizetése is. A dohánybeváltók további feladata a dohánylevelek tárolása, kezelése a dohánygyárba való elszállítás előtt. A nagyatádi üzem két nagy, emeletes szárítóból és kiegészítő épületekből (szolgálati lakásokból, javítóműhelyből, portafülkéből) állt. A szárítókban épültek az első nagyatádi liftek, amivel a bálákat mozgatták az egyes emeletek között. A II. világháború után a dohányjövedék pénzügyminisztériumi irányítása megszűnt, és nemzeti vállalatok jöttek létre. A szocializmus évtizedeiben a szervezet és az elnevezés többször is módosult, 1971-ben megalakult a Dunántúli és Duna-Tisza közi Dohányfermentáló Vállalat (és annak Nagyatádi Dohánybeváltó Üzeme). Az 1980-as évektől kezdve megváltoztak a hazai dohánytermesztés és -feldolgozás körülményei. Az 1990-es évek elején Somogyban már csak 250 hektáron, a korábbi termőterület negyedén termeltek dohányt. 1995-ben a nagyatádi dohánybeváltót bezárták, épületeit, területét eladták. Az épületek hasznosításával kapcsolatos tervek nem valósultak meg, a dohányszárítók, irodaépületek és lakások pusztulásnak indultak, a parkosított terület gyönyörű és különleges növényzete elgazosodott, elvadult. 2016-ban az egyik romos kiszolgáló épületben találtunk rá ezekre az 1970-es évekből származó üzemi plakátokra, amelyek meglepően jó állapotban vészelték át a pusztulás időszakát. Néhány más tárggyal, dokumentummal bementettük őket a múzeumba, hogy legalább néhány kézzel fogható emléke megmaradjon e nagymúltú intézménynek.

Nagyatádon 1909-ben adták át a dohánybeváltó üzemet, amelynek léte, működése a község fejlődésére nézve nagy előrelépést jelentett. (Dél-Somogyban az első dohánybeváltó Szulokban létesült, mert ott termesztették a nagy levelű, sötétbarna, vastagon erezett Szuloki fajtát.) A dohánybeváltók fogalma szorosan összefügg a dohánytermesztés egyedáruságával, azaz monopóliumával, illetve a dohányjövedékkel. A dohányjövedék teljes egyedáruságot jelent, vagyis azt, hogy mind a nyers dohány, mind pedig a dohánygyártmányok felett kizárólagos rendelkezési jog illeti meg az államot. A megtermelt dohányt az állam a termelőtől az ún. dohánybeváltókban veszi át, itt történik az ellenérték kifizetése is. A dohánybeváltók további feladata a dohánylevelek tárolása, kezelése a dohánygyárba való elszállítás előtt. A nagyatádi üzem két nagy, emeletes szárítóból és kiegészítő épületekből (szolgálati lakásokból, javítóműhelyből, portafülkéből) állt. A szárítókban épültek az első nagyatádi liftek, amivel a bálákat mozgatták az egyes emeletek között. A II. világháború után a dohányjövedék pénzügyminisztériumi irányítása megszűnt, és nemzeti vállalatok jöttek létre. A szocializmus évtizedeiben a szervezet és az elnevezés többször is módosult, 1971-ben megalakult a Dunántúli és Duna-Tisza közi Dohányfermentáló Vállalat (és annak Nagyatádi Dohánybeváltó Üzeme). Az 1980-as évektől kezdve megváltoztak a hazai dohánytermesztés és -feldolgozás körülményei. Az 1990-es évek elején Somogyban már csak 250 hektáron, a korábbi termőterület negyedén termeltek dohányt. 1995-ben a nagyatádi dohánybeváltót bezárták, épületeit, területét eladták. Az épületek hasznosításával kapcsolatos tervek nem valósultak meg, a dohányszárítók, irodaépületek és lakások pusztulásnak indultak, a parkosított terület gyönyörű és különleges növényzete elgazosodott, elvadult. 2016-ban az egyik romos kiszolgáló épületben találtunk rá ezekre az 1970-es évekből származó üzemi plakátokra, amelyek meglepően jó állapotban vészelték át a pusztulás időszakát. Néhány más tárggyal, dokumentummal bementettük őket a múzeumba, hogy legalább néhány kézzel fogható emléke megmaradjon e nagymúltú intézménynek.

Nagyatádon 1909-ben adták át a dohánybeváltó üzemet, amelynek léte, működése a község fejlődésére nézve nagy előrelépést jelentett. (Dél-Somogyban az első dohánybeváltó Szulokban létesült, mert ott termesztették a nagy levelű, sötétbarna, vastagon erezett Szuloki fajtát.) A dohánybeváltók fogalma szorosan összefügg a dohánytermesztés egyedáruságával, azaz monopóliumával, illetve a dohányjövedékkel. A dohányjövedék teljes egyedáruságot jelent, vagyis azt, hogy mind a nyers dohány, mind pedig a dohánygyártmányok felett kizárólagos rendelkezési jog illeti meg az államot. A megtermelt dohányt az állam a termelőtől az ún. dohánybeváltókban veszi át, itt történik az ellenérték kifizetése is. A dohánybeváltók további feladata a dohánylevelek tárolása, kezelése a dohánygyárba való elszállítás előtt. A nagyatádi üzem két nagy, emeletes szárítóból és kiegészítő épületekből (szolgálati lakásokból, javítóműhelyből, portafülkéből) állt. A szárítókban épültek az első nagyatádi liftek, amivel a bálákat mozgatták az egyes emeletek között. A II. világháború után a dohányjövedék pénzügyminisztériumi irányítása megszűnt, és nemzeti vállalatok jöttek létre. A szocializmus évtizedeiben a szervezet és az elnevezés többször is módosult, 1971-ben megalakult a Dunántúli és Duna-Tisza közi Dohányfermentáló Vállalat (és annak Nagyatádi Dohánybeváltó Üzeme). Az 1980-as évektől kezdve megváltoztak a hazai dohánytermesztés és -feldolgozás körülményei. Az 1990-es évek elején Somogyban már csak 250 hektáron, a korábbi termőterület negyedén termeltek dohányt. 1995-ben a nagyatádi dohánybeváltót bezárták, épületeit, területét eladták. Az épületek hasznosításával kapcsolatos tervek nem valósultak meg, a dohányszárítók, irodaépületek és lakások pusztulásnak indultak, a parkosított terület gyönyörű és különleges növényzete elgazosodott, elvadult. 2016-ban az egyik romos kiszolgáló épületben találtunk rá ezekre az 1970-es évekből származó üzemi plakátokra, amelyek meglepően jó állapotban vészelték át a pusztulás időszakát. Néhány más tárggyal, dokumentummal bementettük őket a múzeumba, hogy legalább néhány kézzel fogható emléke megmaradjon e nagymúltú intézménynek.

Nagyatádon 1909-ben adták át a dohánybeváltó üzemet, amelynek léte, működése a község fejlődésére nézve nagy előrelépést jelentett. (Dél-Somogyban az első dohánybeváltó Szulokban létesült, mert ott termesztették a nagy levelű, sötétbarna, vastagon erezett Szuloki fajtát.) A dohánybeváltók fogalma szorosan összefügg a dohánytermesztés egyedárúságával, azaz monopóliumával, illetve a dohányjövedékkel. A dohányjövedék teljes egyedárúságot jelent, vagyis azt, hogy mind a nyers dohány, mind pedig a dohánygyártmányok felett kizárólagos rendelkezési jog illeti meg az államot. A megtermelt dohányt az állam a termelőtől az ún. dohánybeváltókban veszi át, itt történik az ellenérték kifizetése is. A dohánybeváltók további feladata a dohánylevelek tárolása, kezelése a dohánygyárba való elszállítás előtt. A nagyatádi üzem két nagy, emeletes szárítóból és kiegészítő épületekből (szolgálati lakásokból, javítóműhelyből, portafülkéből) állt. A szárítókban épültek az első nagyatádi liftek, amivel a bálákat mozgatták az egyes emeletek között. A II. világháború után a dohányjövedék pénzügyminisztériumi irányítása megszűnt, és nemzeti vállalatok jöttek létre. A szocializmus évtizedeiben a szervezet és az elnevezés többször is módosult, 1971-ben megalakult a Dunántúli és Duna-Tisza közi Dohányfermentáló Vállalat (és annak Nagyatádi Dohánybeváltó Üzeme). Az 1980-as évektől kezdve megváltoztak a hazai dohánytermesztés és -feldolgozás körülményei. Az 1990-es évek elején Somogyban már csak 250 hektáron, a korábbi termőterület negyedén termeltek dohányt. 1995-ben a nagyatádi dohánybeváltót bezárták, épületeit, területét eladták. Az épületek hasznosításával kapcsolatos tervek nem valósultak meg, a dohányszárítók, irodaépületek és lakások pusztulásnak indultak, a parkosított terület gyönyörű és különleges növényzete elgazosodott, elvadult. 2016-ban az egyik romos kiszolgáló épületben találtunk rá ezekre az 1970-es évekből származó üzemi plakátokra, amelyek meglepően jó állapotban vészelték át a pusztulás időszakát. Néhány más tárggyal, dokumentummal bementettük őket a múzeumba, hogy legalább néhány kézzel fogható emléke megmaradjon e nagy múltú intézménynek.

Józsa István (1884-1967) magyarvisontai (ma Csokonyavisonta, Somogy megye) földműves díszes obsitlevele, amit tényleges katonai szolgálatának letelte után készíttetett: "Szolgálati időm emlékére". Katonaruhás fényképe fölött I. Ferenc József portréja látható, körben piros, zöld és fekete betűs, hímzett feliratok: "Ha a hon veszélyben lészen Félre teszek minden munkát hogy megvédjem a magyar hazát". A szépen faragott fakeretet valószínűleg saját maga készítette. Józsa Istvánnak 1914-ben az elsők között kellett bevonulnia be a háborúba. A galíciai fronton orosz fogságba esett. Egy vlagyivosztoki fogolytáborban volt egészen 1922-ig, amikor hazaengedték. Egy hónapba telt, míg hazaért. Családja, szülei, felesége és kislánya semmit sem tudtak róla egész idő alatt, semmilyen hírt nem kaptak felőle a hét év alatt, de hűségesen várták. Kislánya, Margit négyéves volt, mikor édesapja bevonult, és tizenegy, mikor hazatért. Unokája visszaemlékezése szerint nagyapja „örökké hálás volt azért, hogy hazajöhetett a családjához".

A képen kerékpáros főúri társaság látható. A kép hátoldalán Somssich Eszter írásával olvashatók a szereplők: "Dr. Zichy Ágost, Festetich Clotilde, Gr. Festetics Kálmán, [gr. Somssich] Eszter, Béla, Gr. Kálnoky Hugó, Papa [gr. Somssich Adolf], Leopold". A kép a 19-20. század fordulóján készülhetett Pörtschach am Wörther See-ben, ahol a kivadári Somssich családnak nyaralója volt. A fényképész Kabáth Vincze volt.

Műkedvelő előadás Nagyatádon. Lehár Ferenc "A mosoly országa" című operettjének szereplői. Nagyatádon az 1920-as évek második felétől (Surdi) Bognár Sándor és Noszlopy Ottó vezetésével évente legalább egy színdarab (az esetek többségében operett) került bemutatásra amatőr – különböző helyi egyesületek tagjaiból válogatott – színészek, zenészek előadásában. Egy-egy darabot több alkalommal is játszottak, hogy minden érdeklődő megnézhesse. Némelyik produkciónak olyan sikere volt, hogy a „társulat” vendégelőadásokat tartott a környékbeli településeken is. Burics László Nagyatád nagyközség múltja és jelene című, 1933-ban kiadott helységmonográfiájában így ír a városban hagyománnyá vált műkedvelő előadásokról: „Gyakran rendeznek műkedvelő előadásokat, amelyek különösen újabban magas színvonalúak. Messze kiemelkednek a megszokott vidéki stílusból, mert a gondos rendezés, a mindenkor művészi díszlet kényes ízlést is kielégít.”