Paládi-Kovács Attila - Diószegi Vilmos, Észak-magyarországi gyűjtés, 1969.

Hasított nyelű szénagereblye szilárdan csapolt fogakkal. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Sarjú (másodkaszálású széna) takarása gereblyével. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Sarjú (másodkaszálású széna) takarása gereblyével. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Sarjú (másodkaszálású széna) takarása gereblyével. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Sarjú (másodkaszálású széna) takarása gereblyével. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Sarjú (másodkaszálású széna) takarása gereblyével. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A szénaszárító állványt különösen vetett takarmányok szárítására használták. Könnyen összeállítható, 3 lábból és 1-1 oldallécből áll. A mai Magyarország területén kevéssé jellemző, elsősorban az Alpok, és a Kárpátok vidékén mutat nagyobb elterjedtséget. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében. Az alkotó gyűjtött adatait kandidátusi értekezésében dolgozta fel: Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság rétgazdálkodása. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1979. 541.p.

A szénaszárító állványt különösen vetett takarmányok szárítására használták. Könnyen összeállítható, 3 lábból és 1-1 oldallécből áll. A mai Magyarország területén kevéssé jellemző, elsősorban az Alpok, és a Kárpátok vidékén mutat nagyobb elterjedtséget. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében. Az alkotó gyűjtött adatait kandidátusi értekezésében dolgozta fel: Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság rétgazdálkodása. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1979. 541.p.

Normál szorosan illeszkedő, befeszített fogú szénagereblye. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Kisebb mennyiségű széna vagy szalma kitépésére alkalmas horog. A fa eszközöknél fejlettebb, kovácsolt, vas változat hüvelyes véggel illeszkedik a nyél végére. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Kisebb mennyiségű széna vagy szalma kitépésére alkalmas horog. A fa eszközöknél fejlettebb, kovácsolt, vas változat hüvelyes véggel illeszkedik a nyél végére. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Felső-Magyarországra jellemző egykocsos (egymankós) kasza nyele, mely a fej csatlakozásánál hajlított, erősebben megmunkált. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Felső-Magyarországra jellemző egykocsos kasza mankója. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A leveles ágak használata a még nem ülepedett boglyák alkalmával volt jellemző, elsősorban a szélkárok megelőzésének céljából. A szénarakodó oldalfalazat nélküli, gerendavázas melléképület típus, melyet a 20. századtól jellemzően cseréptetővel láttak el. Alkalmanként a sarjú tárolására is szolgát. A gazdaságok jellemzően a boglyák, kazlak tartalmát igyekeztek hamarabb hasznosítani. Ezen épülettípus a régióban jellemzően a települések szélén kerülnek elhelyezésre, olykor csoportosan állították fel őket a réteken. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A szénarakodó oldalfalazat nélküli, gerendavázas melléképület típus, melyet a 20. századtól jellemzően cseréptetővel láttak el. Alkalmanként a sarjú tárolására is szolgát. A gazdaságok jellemzően a boglyák, kazlak tartalmát igyekeztek hamarabb hasznosítani. Ezen épülettípus a régióban jellemzően a települések szélén kerülnek elhelyezésre, olykor csoportosan állították fel őket a réteken. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A szénarakodó oldalfalazat nélküli, gerendavázas melléképület típus, melyet a 20. századtól jellemzően cseréptetővel láttak el. Alkalmanként a sarjú tárolására is szolgát. A gazdaságok jellemzően a boglyák, kazlak tartalmát igyekeztek hamarabb hasznosítani. Ezen épülettípus a régióban jellemzően a települések szélén kerülnek elhelyezésre, olykor csoportosan állították fel őket a réteken. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A képen látható gyakorlat a szénarakodás azon módját dokumentálja, amely szerint nem rakták mezei boglyákba, rudasokba a szénát, hanem rendben hagyva (esetleg összehúzva) közvetlenül a szekérre adogatták fel azt. A munkafolyamathoz két személy szükségeltetett. Az adogatásnál nagyobb szakértelmet igényelt a széna elhelyezése, hiszen a sarkokon való hajtás, a nyomórúd használata és kötözés ellenére a rakományt megfelelően kellett rögzíteni. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A képen látható gyakorlat a szénarakodás azon módját dokumentálja, amely szerint nem rakták mezei boglyákba, rudasokba a szénát, hanem rendben hagyva (esetleg összehúzva) közvetlenül a szekérre adogatták fel azt. A munkafolyamathoz két személy szükségeltetett. Az adogatásnál nagyobb szakértelmet igényelt a széna elhelyezése, hiszen a sarkokon való hajtás, a nyomórúd használata és kötözés ellenére a rakományt megfelelően kellett rögzíteni. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A képen látható gyakorlat a szénarakodás azon módját dokumentálja, amely szerint nem rakták mezei boglyákba, rudasokba a szénát, hanem rendben hagyva (esetleg összehúzva) közvetlenül a szekérre adogatták fel azt. A munkafolyamathoz két személy szükségeltetett. Az adogatásnál nagyobb szakértelmet igényelt a széna elhelyezése, hiszen a sarkokon való hajtás, a nyomórúd használata és kötözés ellenére a rakományt megfelelően kellett rögzíteni. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A szénarakodó oldalfalazat nélküli, gerendavázas melléképület típus, melyet a 20. századtól jellemzően cseréptetővel láttak el. Alkalmanként a sarjú tárolására is szolgát. Alsórésze deszkázott védelmet kapott azért, hogy a jószágok, vagy a vadak ne fogyasszanak belőle. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Kertben elhelyezett, ággal támogatott, a nedvesség ellen rudakra elhelyezett szénaboglya. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Tartalmának védelme érdekében ágakkal körülkerített szénaboglya. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

Tartalmának védelme érdekében ágakkal körülkerített szénaboglya. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.

A nedvesség ellen rúdtalapzatra elhelyezett, kertben megörökített szénaboglya. A fotó rögzítésének alkalmával Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet kutatójaként Diószegi Vilmossal (1923-1972) folytatott közös gyűjtést Észak-magyarországi településeken, 1969 szeptemberében.