MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum MOBIDIK

MOBIDIK

Igmándi villamosplakát

Idd már ki: Igmándi feliratú villamosplakát, mely az Igmándi keserűvizet reklámozza. A képen egy pizsamás férfi látható, a felesége tálcán egy pohár keserűvizet hoz neki. Nagyigmánd község közelében 1862-ben kútásást folytattak és így találtak rá a később Igmándiként elhíresült forrásra, amire Schmidthauer Antal gyógyszerész kútvállalatot épített. Az Igmándi keserűvíz védjegyet viszont már a fia Schmidthauer Lajos jegyeztette be. A második világháború után a termelés igen lassan kezdődött meg, 1949-ben az állam tulajdonába került a forrás és először Gyógyvíztermelő Vállalat kezelésébe került, majd 1964-től a Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) vette át. 1989-ben pedig végleg bezárták.

Hunyadi Keserűvíz kisplakát reprodukció

Szürkés háttér előtt egy nagy ásványvizes üveg, mellette két kislány, az egyik létrán mászik az üveg tetejére, a másik poharat tart a kezében. A későbbi Hunyadi János ásványvíz forrását 1862-ben találta meg Bayer János, aki eladta Saxlehner András posztókereskedőnek. Az új tulajdonos korszerű palackozó üzemet építtetett és 1877-ben védjegyeztette a Hunyadi János keserűvizet. Az a XX. század elejére világhírűvé vált, külföldre is szállították és túlélte az államosítást és a privatizációt is.

Már 36-an vagyunk! Készétel nagy választékban a dolgozók szolgálatára

A Globus Konzervgyár által gyártott konzerv készételek reklámnyomtatványa. A villamosplakáton különböző konzervek masíroznak egymás után, jobbra egy nő és egy férfi munkás integetve üdvözli őket. Gönczi Gebhardt Tibor (1902–1994) alkotása. A Plakát és címke Nyomda, Budapest terméke. A plakát jól illusztrálja, hogy a korszak elfogadott ideálja az egyszerűen – overallba, vagy fejkendővel kiegészített olcsó ruhába – öltöző dolgozó (lehetőleg sztahanovista) nő. A könnyűipari dolgozók két műszakos munkarendje miatt már az ötvenes évek második felétől előirányzott terv volt, hogy a nők otthoni munkavégzését háztartási gépek gyártásával, konzerv- és készételekkel könnyítsék meg. E szándék korai dokumentuma például Gönczi Gebhardt Tibor : Már 36-an vagyunk! (1950) villamosplakátja. A nagyvárosokban a munkahely és a lakóhely olyan messze volt egymástól, hogy a kettő közötti táv megtétele csak közlekedési eszközzel volt megoldható. Az ipar és a kereskedelem korán felismerte a tömegközlekedési eszközök által nyújtott reklámlehetőségeket. A közlekedési eszközökön elhelyezett plakátok nagy előnye, hogy sokan látják őket és zárt térben jelenik meg. A reklámot szemlélő több figyelmet szentel a reklámüzenetre. A villamosplakátokra is azok az általános követelmények voltak jellemzőek, mint az utcán megjelenő társaikra: a kevés, de kifejező szöveg, (lehetőleg szlogen vagy versike, márkanév) és a hatásos képi megjelenítés, melyet a jó színválasztás is kiemel. Mérete miatt (kb. 18x24 cm; 24x36 cm) kevésbé alkalmazható rajta a nagyplakátokon hatásos színformákkal komponált ábrázolásmód, ugyanakkor ez a műfaj a részletezőbb, képszerű ábrázolást jobban elbírta, anélkül, hogy a plakát édeskéssé, giccsessé válna.

KÖZÉRT villamosplakát

A KÖZÉRT Vállalat hidegkonyhai szolgáltatását reklámozó villamosplakát. A képen egy tányéron hidegkonyhai készítmények láthatóak: kaszinótojás, sonkatekercs, felvágottak.

KÖZÉRT villamosplakát

A KÖZÉRT Vállalat házhozszállítás szolgáltatását reklámozó villamosplakát. A képen egy KÖZÉRT feliratú utánfutóval rendelkező motorkerékpár látható, mellette a vállalat dolgozója.

Hungarofruct kisplakát

Hungarofruct állami vállalat által forgalmazott magyar gyümölcsöket reklámozó kisplakát.

Ship citrompótló tabletta villamosplakát

Ship citrompótló tablettát reklámozó villamosplakát. Középen a cég védejgye, egy áruszállító hajó hullámok között látható, fölötte 1897 felirat. Fölötte angol felirat: szintetikus citromtabletta. Valószínűleg a Dr. Oetker cég gyártotta egy rövid ideig.

Herz szalámi plakátterv

Herz szalámit reklámozó plakát terve. A képen egy rúd Herz szalámi látható egy előkével átkötve. Az előkén A család kedvence felirat olvasható.

Nagykőrösi Konzervgyár villamosplakát

Nagykőrösi Konzervgyár villamosplakátja, szilva és alma befőttet reklámoz. A képen két üveg befőtt látható, mellettük egy tál befőtt.

Szent István malátakávé villamosplakát reprodukció

Szent István malátakávét reklámozó villamosplakátról készült reprodukció. A képen egy kancsóból kávét ivó csecsemő látható. Az eredeti plakátot nyomtatta: Kunossy Rt. Budapest, 1922. A pótkávéknak két fajtája volt: kávépótló és kávépótlék. A kávépótló tartalmazott babkávét, vagy kávéhoz adva fogyasztották. A kávépótlékot kávé helyett fogyasztották, gabonából és különböző őrleményekből készült.

Dr. Oetker villamosplakát reprodukció

Dr. Eotker sütőport reklámozó villamosplakátról készült reprodukció. Az eredetit nyomtatta: Révai Rt., 1930-as évek.

Szívószál villamosplakát

Öröm = műanyag szívószál feliratú villamosplakát. A képen egy kisfiú látható, aki szívószállal szörpöt iszik.

Hangya mustár villamosplakátjának terve

Hangya mustárt reklámozó villamosplakát vázlata. A képen egy bevásárlókosarat tartó női kar látható, a kosárban két üveg Hangya Szövetkezet által gyártott mustár.

Dreher Brandy villamosplakát

Dreher Antal Sörgyárai Rt. által gyártott Dreher Brandyt reklámozó villamosplakát. A képen egy üveg brany látható, mellette egy talpaspohárban ital, mellettük szőlőfürtök.

Altvater likőr kisplakát

Altvater Gessler likőrt reklámozó kisplakát reprodukciója. A képen egy hirdetőoszlop látható, melyen Altvater növényi likőrt reklámozó plakátokat ragasztottak. Mellette egy láda likőrt cipelő férfi látható. Gyártó: Gessler Siegfried, Jagerndorf. Császári és Királyi Udvari Szállító címer.

Törley kisplakát

Törley pezsgőt reklámozó kisplakát reprodukciója. A képen egy frakkos, cigarettázó férfi látható egy pohár pezsgővel.

Jég Likőr villamosplakát

Első Alföldi Cognac-gyár által gyártott Jég Likőrt reklámozó villamosplakát reprodukciója. A képen egy rozmár látható az Északi-sarkon, egy üveg konyakot fog, mellette egy puskás magyar katona.

Gottschlig rum kisplakát

Gottschlig Ágoston brazíliai rumot reklámozó kisplakát, reprodukció. A képen egy szivarozó férfi egy üveg Gottschlig rumot tart a kezében.

KÖZÉRT villamosplakát

A valódi kávé frissít feliratú villamosplakát. A képen egy hajó fekete sziluettje látszik, mögötte a lenyugvó napkorong. Alul egy KÖZÉRT feliratú kávéscsésze.

KÖZÉRT villamosplakát

Kakaófogyasztást reklámozó villamosplakát. Reggelire, uzsonnára kakaót a KÖZÉRT boltokban vásároljon felirat. A képen egy kakaót ivó kisfiú látható.

KÖZÉRT villamosplakát

Teát reklámozó villamosplakát. A képen egy teát szállító kínai kislány látható.

Lekvárokat reklámozó villamosplakát

Mintha fáról szedné, olyan zamatos a meggyíz, sárgabarackíz, őszibarackíz feliratú plakát, mely lekvárokat reklámoz. A képen egy faág látható, melyről lógnak le a különböző lekvárok lekvárosüvegben, alulról gyerekek nyúlnak feléjük.

KÖZÉRT villamosplakát

Fogyasszon gyümölcsszörpöt feliratú villamosplakát. A KÖZÉRT Vállalat üzleteiben kapható gyümölcsszörpöket reklámozza. A képen egy kisfiú szívószállal szörpöt iszik, mellette egy palack erdő vére nevű piros gyümölcsszörp.

KÖZÉRT villamosplakát

KÖZÉRT üzletekben kapható konzerveket reklámozó KÖZÉRT villamosplakát. A képen befőttesüvegekben zöldségek és gyümölcsök láthatóak: birsalma, zöldborsó, lecsó, szilva.

[Rekord frissítve: ]