Holnap kiadó

Anna Margit kései műveinek egyik legfontosabb témája a késleltetett és évtizedekig elfojtott gyász felszínre kerülése. Férjét, alkotótársát, a munkaszolgálatosként elhurcolt Ámos Imrét 1944-ben vesztette el. Az átélt trauma és fájdalom hosszú ideig nem jutott kifejezésre, de az időskorban alkotott műveken elemi erővel tör elő. A sötét hátterű képen egy asszony látható, akinek fehér lepellel van eltakarva az arca, mellette üres szék rózsával, feje fölött a remény galambja repül tova.

Anna Margit 1930 körül Budapesten Vaszary János magániskolájában tanult, későbbi férjével, Ámos Imrével együtt. Szentendrei lakóházukat később múzeummá alakították. Gyermekkorát a hagyományokat ápoló zsidó családban élte, babáit, játékait maga készítette. Ennek örömteli emléke és a háború rémei egyszerre tűnnek fel a ‘70-es évekbeli képein. A korai lírai pasztellszínek helyett kékesfekete kontúrokkal körülrajzolt, vásárian színes, drámaian ironikus tablót láthatunk. Férje 1944-ben a holokauszt áldozata lett, emiatt képei egyre megrázóbbá váltak, szürrealizmusának játékosságát tragikus víziók váltották fel. Gyakran festette meg magát bábuként, ami a kiszolgáltatott ember metaforája. A Céllövöldén a háború mozgatta figurák között ő maga is feltűnik: a kollázstestre egy önmagáról készült arcképet ragasztott, mellén fehér galamb hirdeti békés törekvéseit. Korszakának legmeghatározóbb festője, európai kontextusban is jelentős nőművész, generációkra hat ma is.