visszaszállítás 23 szeptember

Anna Margit kései műveinek egyik legfontosabb témája a késleltetett és évtizedekig elfojtott gyász felszínre kerülése. Férjét, alkotótársát, a munkaszolgálatosként elhurcolt Ámos Imrét 1944-ben vesztette el. Az átélt trauma és fájdalom hosszú ideig nem jutott kifejezésre, de az időskorban alkotott műveken elemi erővel tör elő. A sötét hátterű képen egy asszony látható, akinek fehér lepellel van eltakarva az arca, mellette üres szék rózsával, feje fölött a remény galambja repül tova.

1936-ban Vajda Lajos és Korniss Dezső kutatták és rögzítették Szentendrén és a környék falvaiban az autentikus népművészet gyorsan változó és pusztuló emlékeit. Az ún. Szentendrei program mellett ekkoriban Vajda az ortodox egyházi művészetet is tanulmányozta. A Három fivér e korszak atipikus műve: bizonyítható, hogy a kompozíció egy fénykép alapján készült, amelyen Vajda Lajos és három idősebb testvére látható, azonban az elkészült művön nem a valós modellek személyiségét, hanem bábuvá sematizált alakokat látunk.

Vajda Lajos utolsó alkotói évében készítette az életműben egyedülállóan nagyméretű, enigmatikus szénrajzait. A vészjósló történelmi-politikai események, a művész betegsége mind előrevetítették az elmúlás közeli lehetőségét. A szénrajzok sodró lendületű vonalhálókból, kötegekből, áramló gesztusokból épülnek fel. A művek későbbi – már a művész halála utáni – címadása organikus, a természetből merítő témákat feltételez: mintha egy öreg fa törzsét és gyökérzetét, indák bonyolult összefonódását vagy épp az örvénylő vizet látnánk e lapokon.

Modok Mária 1929-től a Szentendrei Művésztelep rendszeres látogatója és művészvendége, 1930-tól a KUT (Képzőművészek Új Társasága) tagja és kiállítója volt. 1940-ben házasodott össze Czóbel Bélával. Korai alkotói korszakában nagybányai felfogású, plein air képeket festett, amelyeket az 1930-as években nagyméretű, dekoratív és élénk színmezőkkel komponált szentendrei táj- és városképek váltottak fel. A Tamás Galériában rendezett első önálló kiállításán, 1935-ben, olyan nagyméretű, sötét tónusú, szociális érzékenységről valló családképekkel jelentkezett, amelyek rokonságot mutatnak Derkovits Gyula és Dési Huber István hasonló felfogású alkotásaival. A társadalom elesettjeinek, az éhező gyermekeknek és a proletáranyának megrendítő hangvételű ábrázolása a művész társadalmi felelősségérzetéről tanúskodik, akinek baráti köréhez rokon gondolkodású művészek, köztük József Attila, Szántó Piroska, Mészáros László tartoztak.