Vízügyi tevékenységek

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. 1929. év elején a Duna felső folyásán és mellékfolyóin hatalmas hótömeg esett le, és a hőmérséklet tartósan 0 °C fok alatt volt. A Dunán a jégpáncél néhol a 60 cm-es vastagságot is elérte. A jégzajlás március közepén indult meg. Néhol hatalmas torlasz képződött, erősen megduzzasztva a vizet, amely helyenként kilépett medréből és a parti helységekben nagy károkat okozott. A veszélyt azonban az időjárás kedvező alakulása szerencsésen elhárította. Ugyanis heteken keresztül az időjárás olyan volt, hogy a nappali erős felmelegedést éjjeli fagy követte. Ez lehetővé tette, hogy a hórétegek mindenütt lassan olvadtak el, a Duna medre igen lassan áradt, a jég meggyengült s így a képződött torlaszok sem tudtak a víznyomásnak sokáig ellenállani, így a jég megindulása alkalmával képződött jégtorlaszok Nagymaros és környékét kivéve sehol sem tudtak magasabb árvizet okozni, mint az eddig észleltek.1929 március hó 27-re a jég a Duna magyar mellékfolyóiról is elvonult. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Fekete-fehér fotó az 1920-as évek második feléből Horváth Sándor BUDAPEST című albumából. Az albumban Duna-menti vízügyi munkák és gyakorlatok képei találhatók, e mellett számos magánjellegű és nem a Dunához köthető fénykép színesíti az albumot. Dr. Horváth Sándor okleveles vízépítő mérnök, a műszaki tudományok doktora. 1929-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a Műegyetemen, majd több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal vezetője lett. 1945-46-ban a magyar vízügyi hajóparkot Ausztriába menekítette, majd azokat később hazahozta. 1948–1950 között az Országos Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke lett, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacban, illetve Budapesten. Az 1956. évi árvíz után átfogó tanulmányt készített a Duna jégjárásáról, amelynek felújított változatát a VITUKI 1979-ben, mint ma is helytállót, adta ki. Kandidátusi értekezését ugyanebben a tárgykörben 1964-ben védte meg. 1963–1972 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben főosztályvezetője, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Fontos szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, a folyócsatornázási tervek kidolgozásában. Kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziúthálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. Szakmai munkásságának elismeréseképpen a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.