Geniusz 0228

Vajda Júlia páratlanul sokszínű, ugyanakkor magányos művészete egészen egyéni hangvételt képvisel a 20. századi magyar festészetben. Életműve együtt pulzált a történelem fordulataival: a 60-as években egy hosszabb párizsi tanulmányutat követően a francia lírai absztrakció hatására apró és spontán gesztusjelekből épülő művein az ismétlődésen alapuló szerkesztés lehetőségeivel kísérletezett. A szubjektív, belső világból fakadó vizuális jelek pasztell színvilágú, sávos elrendezésbe tömörítő kompozíciója leginkább egy fiktív tájképre emlékeztet.

Az 1908–1941 között élt Vajda Lajos a 20. századi magyar modernizmus egyik legnagyobb hatású művésze, szorosan kötődött Szentendréhez. Az 1930–33 között Párizsban töltött időszakáról, az ott készült művekről keveset tudunk, az ott készült fotómontázsok keletkezési ideje sem pontosan meghatározható. Annyi azonban bizonyos, hogy a szürrealisták kedvelt technikája, a fotómontázs élénken foglalkoztatta Vajdát ebben az időszakban. A cinóber alapra készült montázs az alulról építkező tömeg érzékeltetésével, a motívumok, emberi alakok (népviseletbe öltözött leány, Madonna a gyermekkel) a középtengely köré való fűzésével, a geometrikus, síkszerű formák architektúrát sejtető kivágásával konstruktív szemléletről tanúskodik.

A huszadik századi magyar szobrászművészet kimagasló egyénisége, Ferenczy Béni a családi szellemi örökség részeként sajátította el a klasszikus műveltséget, miközben Európa kulturális nagyvárosaiban képezte magát, és megismerhette többek között Archipenko párizsi műtermében a kubista szobrászatot. A klasszikus minták és az avantgárd törekvések közötti egyensúlyteremtés példája a Fiatal férfi (1919), a korszak hazai szobrászatának fő műve. A kontraposzt testtartás, az üres szemek a klasszikus szobrászat velejárói, a figura pedig Kernstok Károly, Pór Bertalan festményein megjelenő, a társadalom megújításában aktívan részt vevő új ember típusához kapcsolódik. Az erőt demonstráló, a test izmait kidomborító plasztikus tagolással ellentétben a félrehajtott fej, a tekintetből áradó passzív merengés a létezés lelki, szellemi valóságára hívja fel a figyelmet.

Kandó Gyula 1928–1931 között Bortnyik Sándor Műhelyében folytatott tanulmányokat reklámgrafikusként. Az 1930-as és 40-es, majd 60-as évekbeni párizsi tartózkodásai megerősítették benne a modern művészet iránti elkötelezettséget. Kandó Gyula nem tartozott semmilyen csoporthoz, bár jó kapcsolatban állt az Európai Iskola művészeivel, köztük Bálint Endrével, és munkáin az Európai Iskola jegyei felfedezhetők. Életének utolsó, az 1950-es évek végétől induló periódusában készült a Piros kompozíció című mű is, ahol a szürrealisták fémjelezte absztrakció és nonfigurativitás jegyében készült betűket, jeleket, geometrikus és organikus formákat ötvöz érzékenyen megmunkált faktúrájú festményén. Hagyatékának számos darabját a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum őrzi.

Az 1908–1941 között élt Vajda Lajos a 20. századi magyar modernizmus egyik legnagyobb hatású művésze, szorosan kötődött Szentendréhez. Az 1930–33 között Párizsban töltött időszakáról, az ott készült művekről keveset tudunk, az ott készült fotómontázsok keletkezési ideje sem pontosan meghatározható. Annyi azonban bizonyos, hogy a szürrealisták kedvelt technikája, a fotómontázs élénken foglalkoztatta Vajdát ebben az időszakban. A Gustave Fleury – az ő francia nyelvű személyleírása olvasható egy kivágott nyomtatott részleten a montázson – azok közé tartozik, melynek archív fotója is fennmaradt több más, azóta elveszett Vajda-montázs kíséretében. E művön a Malevics és El Liszickij felfogásmódjára jellemző konstruktív képszerkesztési elv érvényesült. A mű a művész hagyatékának megvásárlásával került a gyűjteménybe 1983-ban.