2022. december 15-én szállítás a Kmettybe

Asszonyi Tamás (1942, Pécs –) szobrász, éremművész 1960 és 1965 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Szabó Iván, Pátzay Pál és Martsa István tanítványa volt. 1969 óta Szentendrén, az Új Művésztelepen él és alkot. Tanulmányutakat tett Olaszországban, Kambodzsában és Vietnámban, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Érmek mellett kisplasztikákat, köztéri műveket is készít, így jelentősen hozzájárult a magyar érmészet és szobrászat egészének megújulásához. Tömbszerű, de karcsú antropomorf figurája a művész kisplasztikáinak egyik kiváló példája. A hűvös évszak didergős atmoszféráját érzékelteti a stilizált, széles gallérú, földig érő köpeny.

Csíkszentmihályi Róbert (1940) szentendrei Kossuth-díjas szobrászművész alkotásai szűkebb hazáján kívül megtalálhatóak Görögországban, Svédországban, valamint Olaszország megannyi emblematikus helyszínén. Művészetében domináns szerepet töltenek be tömbszerű oszlopszobrai, melyek bronz kisplasztikaként vagy monumentális márvány- és mészkőszoborként vannak jelen az életműben. A különböző életszakaszokat megjelenítő karcsú alakok az emberi viszonyok mély összefüggéseit tárják fel. A Figura férfi és nő megbonthatatlan egységére, de egyúttal a „kötés és oldás” ellentmondásos viszonyrendszerére is utal.

A Szentendrén élő Kossuth-díjas Farkas Ádám szobrászművész munkásságában logikusan jelent meg az átfordulás, a csavarodás, a spirálvonal plasztikai jellegű feldolgozása. A tömbszerű plasztikákon az ívesen hangsúlyozott részletek önálló életet kezdtek élni és ez az ún. ívplasztikák megszületését eredményezte. 1992-ben jelent meg először a Möbius-szalag formáját követő, több száz egyforma méretűre szabott falemezekből összeállított Végtelen visszatérés című alkotás első változata. Mindezeknek az összegzése jelenik meg a héjszoborként is értelmezhető fényesre polírozott és patinázott ívek mentén hajló, a csigaívből továbbgondolt Sarkos Möbius című alkotáson, amely két statikus ponton négyzetes formában kiszélesedik, de említésre méltó érdekessége, hogy többféle módon felállítható.

Pályakezdése idején intenzíven foglalkoztatta Ferenczy Bénit a fizikai erő plasztikai megragadása. Egyik írásában őszintén vallott arról, hogy édesapjához hasonlóan mennyire kedvelte az artisták, birkózók testi felépítésének tanulmányozását, a későbbiekben mégis úgy látta, hogy a valóságos erő belülről fakad, és nem a duzzadó izmokban mutatkozik meg. Ennek értelmében a szobrászatában is az ember lényegéhez tartozó emelkedettebb eszmék kifejezésre juttatását igyekezett megvalósítani. Számos, csendesen szemlélődő vagy tevékenységébe merülő, nyurga testfelépítésű fiúalakot formázó szobor készült a műtermében; a fiatal Szerelmespár összeölelkező aktszobrában a figurák közötti bensőséges lelki harmónia a gesztusokban és a test finom, arányos kidolgozásában nyer kifejezést.

A Munkácsy-díjas szobrász, grafikusművész Szentendrén, nem szokatlan módon szabadiskolákban szerezte mesterségbeli tudását. Ónodi Béla és Barcsay Jenő voltak a mesterei. Korai, tiszta geometriai alakzatait, absztrakt kőplasztikáit, érmeit a ‘80-as évek elején társadalom- és politikakritikai tartalmú, figuratív szobrok, érmek váltották fel. Munkáiban, ahogy a Tülekedőkön is látjuk, különleges, grafikusi finomságú részletek jelennek meg, mint zakógallér, nyakkendő, derékszíj, miközben az arcok simára csiszolt, tömbszerű, arctalan geometriai alakzatok. Kiemelkedő jelentőségű, szakmai körökben is meglepetést keltő szobrászatán kétségtelenül nyomot hagyott Vajda kollázsszemlélete (fémek, textilek applikálása a felületbe) és Deim formakultúrája, egyediségét pedig az ironikus, groteszk, hatalmi harcokat kifigurázó intellektuális szellemisége, professzionális, humorral átszőtt formaérzéke adja.

Holdas György autodidakta szobrász, grafikus 1972-ben a Vajda Lajos Stúdió alapító tagja volt, Onódi Béla képzőművészeti körébe járt, és Barcsay Jenő egyénisége tett rá nagy hatást. A ’70-es években készített munkáit a szabad nonfiguratív, geometriai anyagformálás határozza meg. Bensőséges a kapcsolata a finom felületeket biztosító fehér márvánnyal és mészkővel. Az Érintés című bimbószerű, mozgalmas plasztikája egyszerre mutatja meg a mozdulatot és a reakciót. Az élő anyagnak látszó gömbforma éppen átalakul, kinyílik vagy bezárul, az őt érő inger előjelétől függően. Ebben a műben már benne rejlik az az érzék, ami lehetővé teszi számára, hogy egyszerű formákkal érzelmi viszonyulást mutasson meg, ami érett periódusában a legegyedibb szentendrei szobrásszá avatja.

Lois Viktor 1987-ben kezdte el az eredetileg pár darabosnak szánt, de az évek folyamán egyre terebélyesebb kollekcióvá bővülő hangszerszobrainak sorozatát. A hűtőgépbordát, gégecsövet, szifont, írógépbillentyűket és nem utolsósorban kiselejtezett mosógépdobokat felhasználó, különleges logikájú hangszerszobor-sorozatának darabjai zenélésre is alkalmasak, emellett látványukban logikusak és abszurdak is egyben. Lois zenei együtteseinek, köztük a legismertebb Tundravoice-nak a tagjai, ezeken a hangszereken zenéltek, és nemcsak itthon, hanem külföldön is számtalan helyen, fesztiválon felléptek. A 2005 óta Amerikában élő művész nemzetközi hírnevét az 1993-as Velencei Biennálén bemutatott hangszerszobraival szerezte és tagja volt a neoavantgárd szellemiségű szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak. A külön kollekciót alkotó bútor-, jármű-, body-builder szobrai szintén ismertek.

Csíkszentmihályi Róbert 1987-ben indítja útjára a Fiúk, fel a fejjel! elnevezésű műcsoportot, melynek kettős emberalakjait szemlélve jól megrendezett kamaradrámák nézőinek érezhetjük magunkat, ahol a színjáték a megalázottság, az egymásrautaltság, a kiszolgáltatottság, az együttérzés vagy a részvéttelenség körül forog. Ehhez a ciklushoz tartozik az Igor és Gregor című mű is, melynek jelzésszerű katonai egyenruhát viselő, fej nélküli alakjai egy felsőbb parancsnak engedelmeskedve együtt mozdulnak. A kisplasztika a viaszveszejtéses bronzöntés technikájának újrafelfedezéséhez és felélesztéséhez köthető az életműben; a formai kísérletezés, a technika határainak kitapintása ösztönözte a művészt a megalkotására. Az apró részletekben bővelkedő, aláforduló formák, áttört, elhajló felületek átértelmezik, kitágítják a műfaj kereteit.

A Szentendrén élő Kossuth-díjas Farkas Ádám szobrászművész munkásságában a szabályos és a szabálytalan, az ember által alakított formák és a természet által szabadon formálódó képződmények és az ennek megfelelő, egyszerre geometrikus és organikus kifejezésmódok számos kisplasztika megszületését ihlették. Az 1980-as évek elejétől olyan alkotások követték egymást, amelyek egy külön elnevezésű műtárgycsoportba illeszthetők. 1988-ban, Augsburgban Farkas Ádám legújabb szobrait látva Gabriel G. Minder fizikus egy rendszer szervezettségi fokát, vagyis a szervezett struktúra és a természetes formák viszonyát jelölő entrópia művészi kifejezéseként értelmezte azokat. A plasztikák közös vonása: a felesleges részek eltávolításával feltárul a belső szerkezet, a márvány természetéhez alkalmazkodva láthatóvá válik a beléje faragott ívek mentén rendeződő töredezettség, amelyet a befoglaló szabályos forma simára csiszolt felülete ellenpontoz.