MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Uradalmi Nagyvendéglő (Szekszárd)

Uradalmi Nagyvendéglő (Szekszárd)"Szekszárd Szálló elődjét, a klasszicista jellegű Szabó féle Uradalmi Nagyvendéglőt 1810 körül építették. A néhai Nagyvendéglő egyik nevezetes emléke, hogy itt került bemutatásra 1877-ben, az európai kontinensen elsőként, a telefon. Liszt Ferenc itt tett titkos látogatást Janina Olga grófnőnél, és itt tartotta születésnapját is, szűk körben. A Nagyvendéglőt 1889-93-ban Lechner Ödön tervei szerint, Pártos Gyula kivitelezésével szecessziós stílusban átalakították, ekkor kapta a Szegzárd Szálló nevet. (Pártos Gyula Lechner Ödön évfolyamtársa és ez idő tájt a vállalkozásában is társa.) Az épület emeletén nyílt meg 1893. július 6- án Szekszárd város első színháza, a megnyitón Jászai Mari lépett fel. A homlokzatban látható színes kerámia címert a Fusz György – Kis Ildikó művészházaspár készítette a mezőváros 1846-ban kelt címere alapján."(http://szekszardszallo.hu/garay-ter/, 2020.06.24.)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Egykori MKVM vendéglátóipari kiállítás Budapest 1982.Egykori MVM vendéglátóipari kiállítás Budapest 1967.
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Uradalmi Nagyvendéglő (Szekszárd)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Arany Korona Vendéglő
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Gundel János (1844-1915)
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Zartl Lipót (vendéglős)

Az összes kapcsolat megjelenítése'

[Rekord frissítve: ]