MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Ostende Kávéház

Ostende Kávéház."Az 1895-ben eredetileg Elite néven indult, majd 1909-től Ostende elnevezésű kávéház a mai Rákóczi út és a Kazinczy utca sarkán működött, és a korszak egyik reprezentatív kávéházának számított. Az Ostende fénykorát az 1920-as évek végétől számíthatjuk. A fényűző berendezésű, „jó cigányzenés” kávéházban különféle stílushoz tartozó zenéket játszottak, egy valamiben azonban megegyeztek: országos hírű prímások (mint például az Indul a bakterház című filmben is emlegetett Magyari Imre) és énekesek előadásában hangzottak el. Talán a leghíresebb közülük Kalmár Pál volt, aki 1931 és 1938 között a magyar nóták mellett divatos táncdalokat, sanzonokat, operettrészleteket énekelt a kávéházban. Az ő előadásában szólalt meg először a Szomorú vasárnap című dal. Volt olyan időszak, amikor a Nyugatmunkatársai is megfordultak az Ostende falai között, de vendégként üdvözölhették például Spencer Tracyt és Jan Kiepurát is. A kávéházat 1948-ban államosították, majd a szocializmus évtizedei alatt a Csillag Áruház működött benne. Ma Tesco üzletet találunk ott."(https://7.kerulet.ittlakunk.hu/kultura/130830/volt-egyszer-egy-ostende-kavehaz, 2020.08.13.)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Ostende KávéházTejszínes kanna
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Ostende Kávéház

Az összes kapcsolat megjelenítése'

[Rekord frissítve: ]