MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek

A Boldogasszony Iskolanővérek, korábbi magyar nevén: Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek, egy Boldog Gerhardinger Mária Terézia által 1833-ban, Münchenben alapított pápai jogú katolikus női szerzetesrend, melynek hivatása az oktatás-nevelés.

A rend magyarországi tartománya 2011-ben vette fel a Boldogasszony Iskolanővérek nevet.
agyarországon 1858-tól működnek az Iskolanővérek. Csajághy Sándor temesvári püspök kérésére ekkor hat nővér települt át Münchenből, hogy iskolát nyisson. A főleg német nyelvű vidéken szívesen fogadták őket. Terézia anya is szívén viselte ezt az alapítást, hatszor is ellátogatott Magyarországra.

Temesvárott a belvárosban nyílt meg az anyaház. Eleinte a háromosztályos elemi iskolában tanítottak növendékeket. Bajorországból az idők folyamán több mint száz nővér érkezett Magyarországra. 1922-ben 31 intézményben már 13 000 lányt neveltek. A kongregáció eredeti szellemének megfelelően elsősorban falvakban nyitottak elemi iskolákat, de nagy iskolakomplexumot hoztak létre Temesváron kívül Kolozsvárott, Szegeden és Debrecenben is. A városi iskolákban magasabb képzési formákat is bevezettek: ipariskolát, gimnáziumot, tanítóképzőt nyitottak.

Az első világháború után magyar területen a 32 házból 10 maradt. A második világháború végére a tartomány már újra 23 házban működött. 1948-ban intézményeiket, két év múlva pedig házaikat is át kellett adniuk az államnak. Az 1950-es megállapodás értelmében az Iskolanővérek két iskolában folytathatták a gimnazista leányok oktatását és nevelését: Debrecenben és Budapesten. 1989 után a közösségen kívül élő nővéreknek lehetőségük nyílott arra, hogy visszatérjenek a közösségbe. Újra indult az iskolanővérek által vezetett oktatás Szegeden és Makón. 1994 óta a Szerbiában élő 14 nővér, akik korábban a Jugoszláv Tartományhoz tartoztak, a Magyar Tartományba integrálódtak.

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Értesítés szerzetes óvónő kiküldéséről
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

Írott/szerzett mű alkotása Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Kapcsolódó időbeli vonatkozások'

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Activity (Interactions with objects)

[Rekord frissítve: ]