MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Monostorapáti iskola

Az iskola honlapjáról: "Monostorapátiban az elemi iskola a plébániával egy időben létesülhetett egy bérházban. Iskolánk már az 1700-as években meghatározó szerepet töltött be: egy 1762-es dokumentumban jelzik központi szerepét a környéken. Az 1816-ban felvett Canonica Visita szerint az új iskolaépületet a közösség hívei 1780-ban építették. Az iskola az egyház felügyelete alatt működött. Az akkori iskolaépület 1 tanteremből és kántortanítói lakásból állt. A kántortanítói lakásban volt egy lakószoba, nyitott kéményű konyha és éléskamra.
A tanteremből 1892-ben két szobát alakítottak ki a kántortanító részére. A lakásnak így három szobája lett. Ugyanakkor dr. Henrik Károly veszprémi püspök építtetett egy két tantermes iskolát a kántortanítói lakással szemben. A legelső kántortanító Lukács Mihály volt, őt 1778-ban választották meg, és húsz évig dolgozott itt. Az iskolamesterek 1880-ig jegyzői, sekrestyési, harangozói kötelezettséget is elláttak. A második osztálytanítói állás 1890-ben szerveződött, és 1892-ig a tanítás bérelt helyiségben folyt. 1892-től az új épület (a mostani alsó tagozat alapépülete) 2 iskolai termében volt oktatás.

1956-ban alakult ki az alsó tagozat jelenlegi formája, ahol 4 tanterem kapott helyett. 1970-ben átadták a felső iskolát is, ahol további 4 tanterem, s a hozzá kapcsolódó helyiségek, irodák, szertárak álltak a tanulók és pedagógusok rendelkezésére. 1979-től 10 éven keresztül a kapolcsi iskolával közös igazgatás alatt működött az iskolánk.
1992-ben a 2 tantermes iskola alapításának 100. évfordulóján az intézmény felvette az Arany János Általános Iskola nevet.

2005-ben intézményi összevonásra került sor. Az iskola “Művészetek Völgye” Közös Fenntartású Általános Iskola néven működik tovább, kiegészülve Taliándörögd tagintézménnyel. Az iskola fenntartója Monostorapáti, Hegyesd, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend községek önkormányzata. A felső iskola felújítására 2006-ban került sor, majd 2008 őszén a megnövekedett tanulólétszám szükségessé tette a tetőtér beépítéssel új tantermek, csoportszobák kialakítását.

Az iskolarendszer állami átszervezése során a fenntartó önkormányzatok az iskola működtetését átadták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ-nak 2012-ben. Iskolánk neve a továbbiakban “Művészetek Völgye” Általános Iskola lett. Az újabb tankerületi átszervezések után iskolánknak jelenlegi fenntartója a BALATONFÜREDI TANKERÜLETI KÖZPONT. Beiskolázási körzetünk tobábbra is a völgy öt községe, Vigántpetend, Taliándörögd, Kapolcs, Hegyesd és Monostorapáti."

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Javadalmi jegyzőkönyv monostorapáti tanító részérePályázat monostorapáti tanítói állásraÉrtesítés tanítói államsegély kiutalásáról Tóth József részéreTanítói eskü Monostorapátiból 1950Szuper Irma elemi népiskolai értesítője
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

Kézhezvétel Monostorapáti iskola
Írott/szerzett mű alkotása / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Tóth József (tanár, helytörténész) (1918-2016)

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Kapcsolódó időbeli vonatkozások'

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Activity (Interactions with objects)

[Rekord frissítve: ]