MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Kovács József (fafaragó) (1917-1993)

Kovács József (fafaragó)(1917-1993)"Táskai Juliannával is, akivel 1946 őszén kötött házasságot. A TSZ megalakulá-sáig 3-4 hold földön gazdálkodtak. Közben faragott, és alapító tagja lett a Népművészek Háziipari Szövetkezetének Budapesten. Egyre több munkát kapott, főfoglalkozású faragóvá vált. Mesterének Tóth Mihály lászlómajori faragót tekintette. Csontot, szarut egyaránt díszített, de magas szintű stilizáló képessége, egyéni szemlélete a fából készült tárgyain teljesedett ki. A dobozainak fedelét plasztikákkal tette hangsúlyossá, melyek témáit a pásztoréletből merítette. Jól felépített kompozícióiban a növényi ornamentika keretként szolgált, a központi figuráinak megjelenítéséhez. Művészetét letisztult formák, egyéni hangvétel jellemezte. Többször szerepelt az id. Kapoli Antal Országos Faragó Pályázaton, ahol kétszer kapta meg az I. díjat (1965, 1974.). A Népművészet Mestere díjat faragó tudásáért 1970-ben kapta meg."(http://nepmuveszetmesterei.hu/index.php/dijazottak-neve/164-kovacs-jozsef, 2020.11.24.)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Kürt
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó időbeli vonatkozások'

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Activity (Interactions with objects)

[Rekord frissítve: ]