MúzeumDigitár
CTRL + Y
hu

Bődör László (1936-1995)

Bődör László (1936-1995)Tanár, agrármérnök. "Gyenesdiáson született. Apja asztalos volt. Munka mellett a Mg. Technikumban tanult, 1956-ban tette le a képesítő vizsgát. 1960-ban a keszthelyi ATEK-on agrármérnöki, 1964-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán matematika–fizika szakos diplomát kapott. 1976-ban doktorált az ATEK-on. 1960–67-ig a keszthelyi Nagyváthy János Növényvédelmi Szakközépiskolában oktatott, 1967–77 között az iskola igazgató helyettese, 1977-től igazgatója volt. Az iskola irányítása mellett matematikát tanított. Eközben az 1969–70-es tanévtől az 1976–77-es tanévig az Agrártudományi Egyetemen óraadó tanárként is dolgozott. A MAE, a M. Mg. Múzeum Barátainak Köre és a Neumann János Számítógéptudományi Társ. tagjaként is tevékenykedett."(http://193.225.122.118/eletrajzilexikon/?dir=B#B%C5%90D%C3%96R%20L%C3%81SZL%C3%93%2C%20dr., 2021.06.16.)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Pályaválasztási ismertető a Nagyváthy Szakközépiskolából
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Bődör László (1936-1995)
Írott/szerzett mű alkotása N. Nagyváthy János

Az összes kapcsolat megjelenítése'

[Rekord frissítve: ]