Baksay Sándor (Nagypeterd, 1832. augusztus 1. – Kunszentmiklós, 1915. június 18.) református lelkész, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke 1904-től haláláig, szépíró, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1884, rendes: 1903, tiszteleti: 1910).
1839-ben Csurgón kezdte el iskolai tanulmányait a Református Gimnáziumban, . Teológiai tanulmányait Kecskeméten végezte; itt Abonyi Lajossal a Korány című diáklap szerkesztője volt.
Ezután Kecskeméten, illetve Kiskunhalason tanított. 1862-től lelkész. 1866-tól Kunszentmiklóson volt lelkész. 1872-től a Kisfaludy Társaság tagja volt. A solti református egyházmegye főesperese volt 1878-1904 között. 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1903-ban pedig rendes tagja lett. 1904-től a dunamelléki református egyházkerület püspöke volt haláláig . 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Műveiben a kálvinista falu szűk világában élő emberek életét mutatta be. Munkáiban feldolgozott baranyai és kiskunsági néprajzi megfigyelései forrásértékűek. Kitűnő elbeszéléseit Gyalogösvény (1887) és Szederindák (1891) címmel jelentette meg. Jeles munka Dáma című történelmi regénye, a mohácsi vész nemzedékéről. Lefordította Lucanus Pharsaliá-ját, valamint az Iliászt a hexametereket rímes magyaros formába téve.
hu
