Vaszary János finom érzékiséggel keltette életre a női test szépségét a századfordulón született aktos enteriőrjein. Lényegi vonása e műveinek, hogy a témából fakadó erotika és a festésmód esztétikája egyfajta gyöngéd és intenzív személyesség érzetében egyesül. Az itt bemutatott alkotás – amelyhez Vaszary hitvese ült modellt – az ez időbeli aktok sorába illeszkedik, mert bár ruhát viselő nőalakot ábrázol, ugyanazt az érzelmi hatást váltja ki, mint a modelleket mezítelenül, de mindig diszkréten megjelenítő képek. Vaszary aktfestményei azt a benyomást keltik, mintha a meztelen testet egy láthatatlan fátyol borítaná, feleségéről festett portréját pedig a felöltözöttség ellenére is akthatást kiváltó intimitás fűti. A lehunyt szempár és a finoman elpiruló arc zavartalan lelki békét fejez ki, amely az egész mű szépségében tükröződik.
Az alkotás szinte rabul ejti a nézőt, amiben meghatározó szerep tulajdonítható a virtuóz előadásmódnak. „Vaszary lágyan, nedvesen suhanó ecsetvonásai, a széles ecset különálló szálainak párhuzamos nyomai ívesen hajolva követik a női test érzéki domborulatait, s ezek határaihoz érve éles kontúrok nélkül, finoman omolnak semmivé” – írja Molnos Péter, majd így folytatja: „Ezzel az artisztikus fogással a naturalista ábrázolás vaskos és bájtalan karaktere helyett a tüneményszerű lebegés érzete válik uralkodóvá: az ábrázolás tárgya elemelkedik a valóság kézzelfogható, földhözragadt szférájától, s a nagyon is evilági, ösztönös asszociációkat keltő tematika intim, szinte költői színezetet kap. Mindezt kitűnően húzza alá Vaszary virtuózan használt fegyvere, a választékosan megkomponált színegyüttes, a sötét háttérből kiragyogó zöld, kobaltkék, sárga és kármin foltok bársonyos puhasága, a kolorit páratlan eleganciája.”
