Vaszary számára az alkotás természetes életfunkció volt, s ez különösen igaznak bizonyult utazásai közben, melyek során folyamatosan rajzolt, jegyzetelt, vázlatozott és festett: az új benyomások és impulzusok ilyenkor szinte azonnal képbe kívánkoztak. Az 1920-as évek második felében többször járt Párizsban, ahol a legújabb művészeti irányzatok jelenségein kívül előszeretettel figyelte a divatos színházakban és mulatókban a modern szórakoztatóipar látványosságait is. Nyugtalan, színesen kavargó atmoszférájuk több kisebb-nagyobb kompozíciójának lett a témája, melyekhez hasonló színpadképeket már korábban is alkotott különböző színházi vagy operett élményektől inspirálva. E jeleneteken, mint az itt láthatón is, a dekoratív jelzésekre redukált kosztümös figurák mozgásának és az együttesüket átjáró mozgalmasságnak pillanatszerűen eleven megragadására törekedett, lényegre törő gyorsasággal és nagyvonalú pontossággal dobva fel a néhány színfoltból álló alakzatokat, egyszerre fejezve ki a felidézett motívumok és az alkotói folyamat energiáját. A vázlatos frissességű spanyolos revüjelenet szemből ábrázolt játékterében egymásba fogódzva táncoló rokokó ruhás nőket és egy kalapos férfialakot látunk a fináléra széthúzott függöny szárnyai között. Felettük középen egy sárgával kontúrozott furcsa díszlet tűnik fel, melyben talán felsejlik egy másik táncos figurája is. A vibráló fekete foltokkal redőzött függöny mögül előbukkanó fekete háttér egybefogja a díszletet és a figurákat, harangszerű alakja pedig ellentétesen rímel a nők szoknyáival. A képet főleg egyfajta absztrakt mozgásérzet jellemzi, elnagyolt textúrájának hullámzó-lüktető ornamentális hatása csupán emlékeztet a valóságos látványélmény dinamikájára.
