Bálint Endre 1948 és 1950 között festette meg művészi útjának új szakaszát jelentő sorozatát furcsa képzeletbeli lényekről (manókról, lidércekről, koboldokról), amely Játékok címen lett ismert az életműben. Az emberi tudat mélyeit idéző köztes világok érzetét keltő alakzatok a felszabadult alkotó képzelet előretörését mutatják, s a szürrealizmusra jellemző képzettársítás, valamint a gyermeki egyszerűségű absztrakció már jól érzékelhető módon megelőlegezi Bálint szimbolizáló látásmódját, későbbi műveinek látomásos, álomszerű atmoszféráját. Az antropomorf és/vagy zoomorf figurák fontos tulajdonsága a bábokhoz való hasonlóság, ami a groteszkbe hajló humor, a félelemérzet és az áttételekkel operáló érzékenység játékaként fejeződik ki. A sorozat szorosan egymásból alakuló formáinak változatosságát tekintve a bábszerűség olyan értelemben is találó lehet, ahogy az a rovarok világában használatos, ahol a báblény egy átmeneti állapot jele a metamorfózisok folyamatában. Ennek a konkrét figurának a rovarszerűsége – amit bizarr, széles, csonka szarvra emlékeztető feje szuggerál – meg is erősítheti a rovarok mikrokozmoszára irányuló asszociációt. Ehhez az éjszakában világító hold vagy lidércfény képzete is társulhat, melyet egyrészt az egyenletesen sötét szürkéskék alap, másrészt a fekete-fehér vonásokkal és kerek-szögletes formákkal szeszélyesen tagolt bumfordi, de barátságos megjelenésű szellemalak közötti kontraszt hív elő.
