Habár reformkori előzménnyel számolni lehet, de klasszikus balatoni fürdőkultúráról csak a 19. század második harmadától beszélhetünk. A 70-es évekbeli filoxéra-vész fontos állomásnak tekinthető a fürdőélet kiteljesedésében, a térhasználat átalakulása miatt is. Az elpusztult szőlők helyén nem új tőkék telepítettek, hanem az idegenforgalomhoz kötődő építkezésekbe. A Balaton a trianoni döntés után került igazán reflektorfénybe. A magyar tenger nyaralótársadalma addig nem látott módon kiszélesedett. Korábban a Balaton főként jómódú polgárok üdülőhelye volt, akkor azonban megjelentek a legtehetősebbek is, akik korábban inkább a tengerhez utaztak. Emellett az 1930-40-es években már a középosztály szegényebb tagjai, később egyre több munkás is a Balatonra járt nyaralni. A kék színű vászonból készült papucspár szegélynél fehér csík rátéttel, megkötő madzaggal rendelkezik.
hu