A Zselic lösztakaróval fedett területén elődeink általában a völgyekben vagy a dombok aljánál települtek le, itt alakultak ki a ma is létező települések. A legtöbbhöz tartozott legelő és szőlőhegy, amelyeket viszont gyakran a domboldalakon és dombtetőkön alakítottak ki. A faluból szinte nap, mint nap jártak ki tehát ezekre a dombokra a lakosok, a gyakran használt utak lassanként bevágódtak a lösszel fedett, meredek domboldalba. Így alakultak ki, több évszázad alatt a Zselicre (és más dunántúli dombvidékre is) jellemző löszmélyutak, amelyekben a függőleges löszfalak magassága akár a 10-15 métert is elérheti. Sajátos népi elnevezésük a horhók vagy horhósok. Természeti értékek szempontjából is jelentősek, mert egyébként sziklaszirtekre jellemző páfrányfajok, rengeteg hártyásszárnyú és egyéb gerinctelen, és kisebb-nagyobb gerincesek - például gyurgyalagok - is felhasználják az elhagyatottabb löszmélyutakat.
de
