Rippl-Rónait a pasztell rendkívül érzékeny és bravúros alkalmazása e technika talán legnépszerűbb magyar mesterévé tette. Már az 1890-es években kitüntetett szerepe volt alkotói eszköztárában, ekkori olajfestményeinek minőségét is az a hamvas frissesség vagy lágyság jellemzi elsősorban, mely bensőséges hangvételű pasztellképei során vált különösen tipikussá. A festő 1901-ben hazatelepedett Franciaországból, s szülővárosába, Kaposvárra költözött, ahol 1902-ben egy régi parasztházat vásárolt, melynek otthonossá varázsolt közege meghitt témák iránti vonzalmának kiapadhatatlan inspirálója lett. Itt és ekkoriban született meg a családi kör hétköznapi világából merítő enteriőrképeinek első, jellegzetes ciklusa, amelyben – ahogy Petrovics Elek fogalmazott – szerencsésen találkoztak a Párizsban iskolázott művészi kultúra és a hazai életben szerzett új, friss benyomások. Az Ebéd című kifinomult pasztell is ennek az időszaknak a gyümölcse, hisz jól azonosíthatóan feltűnik az 1905-ben készült Öregúr és mandolinozó asszony című festményen az alakok mögötti falat díszítő képek egyikeként. Mintha homályosan átlátszó, olvatag jégrétegen át jelenne meg, a formákat és vonalakat elmosó szürkés-fehéres tónusok fátylába burkolózik az ablakon beszűrődő fényben derengő szoba, amitől az asztal túlsó vége körüli alakok távolibbnak, némaságba dermedt szellemszerű figuráknak érződnek. Hozzájuk képest valamivel élesebb fókuszban rajzolódnak ki a terített asztalra halmozott tárgyak, s e hangsúlyt a képsíkon elfoglalt központi helyzetük mellett egy-egy diszkrét színhatás is erősíti. A bal oldali szecessziós bútor színességével és ovális-karcsú formáival vonja magára a figyelmet, s egyúttal kiegyensúlyozza a kép jobb oldala felé tömörülő kompozíciót.
hu
