Az egykori mozi a Hegedűs Gyula 65. szám alatt, az Ipoly utca és a Hegedűs Gyula utca sarkán álló épületben nyílt meg 1939. március 6-án.
Az épületet 1929-ben adták át, az MSZDP (Magyar Szociáldemokrata Párt) egyik alszervezet, az Magyarországi Mintakészítő Munkások Szakegyesülete számára. A székház a "Mintakészítők Otthona" lett, ahol díszterem, munkáskönyvtár, orvosi tanácsadás is működött a tagok számára.
Az 1930-as években a párt anyagilag meggyengült, ezért arra a döntésre jutottak, hogy dísztermüket értékesítik. Így nyitott meg az Ipoly mozi.
1946-ban az MKP (Magyar Kommunista Párt) tulajdonába került.
A második világháborút követő, két évtizednyi elhanyagoltság után, 1965-ben a mozi épületét felújították. Az 1980-as években, a nézőszám csökkenése következtében a dísztermet más, kulturális rendezvényekre is kiadták, de működését nem tudta sokáig fenntartani, 1990. május 23-án bezárt.
A következő évben, 1991. január 10-én újra nyitotta kapuit, immáron L'amour néven, az ország első pornómozijaként, de ez a működés sem maradhatott fent sokáig, 1996.-ban végleg bezárt.
Helyén ma is kisebb üzlethelyiségek találhatóak.
hu