Magyar Posta kártyanaptár 1978
postai díjtáblázat
Magyarországon az irányítószám egy négyjegyű szám, amit 1973. január 1-jén vezettek be. A bevezetést a növekvő forgalom és a technika fejlődése indokolta. Az akkori szakemberek azért döntöttek a négy számjegy mellett, mert a világon addig ez volt a leggyakoribb. Az irányítószámok bevezetését nagyszabású kampány előzte meg, amelyben megtanították a lakosságot a kódszámok használatára.
A kampány népszerű főszereplője Siménfalvy Sándor színművész volt, aki postásként naponta bejelentkezett a televízió képernyőjén, és figyelmeztette a nézőket: ne felejtsék el a borítékra felírni az irányítószámot. Újságokban is ismertették az irányítószámok rendszerét és bélyegen is megjelent.
A sárga alapszínű kártyán fekete betűs táblázaton ismerteti a Posta az 1976--ban érvényes POSTAI DÍJAK-at. A jobb alsó részen jelenik meg a Posta emblémája: fekete postakürt, alatta MAGYAR POSTA felirattal.
A kép jelzetlen.
![Magyar Posta kártyanaptár 1978 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682845-kd_szk_198258/magyar_posta_kartyanaptar/magyar-posta-kartyanaptar-1978-682845.jpg)
Magyar Posta kártyanaptár 1978
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1982.58]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]