ÁFÉSZ Vendéglátás 1978
Az 1896-os agrárprogram tartalmazta a szövetkezetek támogatását, a helyi összefogás - a szövetkezeti eszme fejlesztését is. Ezt követően emelkedett törvényerőre 1898-ban az Országos Központi Hitelszövetkezetről szóló törvénytervezet, majd ugyanebben az évben létrejött a termelő- értékesítő és fogyasztási szövetkezetek HANGYA központja is.
Az ÁFÉSZ a rendszerváltás előtti Magyarországon elterjedt, elsősorban a vidéki boltokat üzemeltető szövetkezetek egységes neve, az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet rövidítése. Területileg és helyi szinten is több ÁFÉSZ működött, de például szövetkezetekbe tömörültek a fodrászok, cukrászok, cipészek stb. is.
Az ÁFÉSZ-ek egy része szövetkezetként működik azóta is (pl. Gyöngyszöv ÁFÉSZ, Körmend és Vidéke ÁFÉSZ, Mór és Környéke ÁFÉSZ), több ÁFÉSZ a rendszerváltás után gazdasági társasággá változott. (Wikipédia)
A fehér keretes kártyán egy piros abrosszal terített asztal fotója látszik, rajta paradicsommal és paprika szeletekkel díszített szendvicsek, összehajtogatott, fehér szalvéták a szalvétatartóban, három pohár bor és egy vörösboros butélia.
A kép jelzetlen.
![ÁFÉSZ Vendéglátás 1978 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682802-kd_szk_198235/AfEsz_vendeglatas_1978/AfEsz-vendeglatas-1978-682802.jpg)
ÁFÉSZ Vendéglátás 1978
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1982.35]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]