Boldog új évet kíván a Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház kártyanaptár 1977
A Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház 1976. április 3-án nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Budapesten, a XI. kerületi Schönherz Zoltán (a mai Október 23.) utcában. Az áruházat 2007-ben lebontották, helyére az Allee bevásárlóközpont épült.
A telken korábban az 1935-ben megnyílt, 12000 férőhelyes Budapesti EAC stadion működött, amely az áruház 1976-os megnyitását követően, 1977-ben költözött át a mai Bogdánfy utcai sporttelepre, a MAFCpálya mellé. Az áruház a hiánygazdaság idején üde színfolt volt a kiskereskedelem terén. A Szövosz vezetése az igazgatói megbízást Demján Sándornak adta, aki egyetlen feltételként szabad kezet kért, amit meg is kapott. A nagyáruházat létrehozó Demján merőben új filozófia alapján alakította ki és vezette a vállalatot, melyhez hasonlót magyarok addig legfeljebb a bécsi Mariahilfer Strassén láthattak. A köznyelvben csak "budai Skála"-ként emlegették. (Wikipédia)
A fehér alapszínű kártyán a Skála emblémája jelenik meg: kék-piros szíekből összeállított S betű, alatta fekete SKÁLA felirattal. Az S betűben egy elégedettenek tűnő, tele bevásárló kocsit toló, feketeruhás nőalak jelképezi az árubőséget.
A kép jelzetlen.
![Skála kártyanaptár 1977 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682433-kd_szk_19811/skala_kartyanaptar_1977/skala-kartyanaptar-1977-682433.jpg)
Skála kártyanaptár 1977
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1981.1]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]