Siotour Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal kártyanaptár 1974
Utazási irodák, menetjegyek, valutabeváltás, camping, üdülőtelepek, szálláshelyek, fizetővendégszolgálat, kirándulások, információ.
Az 1954- ben alapított Siótur az ország második legnagyobb idegenforgalmi vállalkozásává lett az Ibusz mögött; kempingben, bungalótelepben piacvezető volt, idegenvezetőknek is képzőhelye lett. – Többet érdemelt volna, de sikerült zátonyra vinni – jegyzi meg Panker István, a legidősebb siotouros, aki 1959-ben került az akkor hét fős céghez kempingelőadónak, hiszen akkor nyitott az első két kemping, a bélatelepi és a földvári; 1960-ban kelt idegenvezetői igazolványával gyarapította a kiállítási anyagot a későbbi rendész. – Volt még akkoriban egy ifjúsági szálló, Fonyódon; nagy konkurenciánk volt a testvércég a Balaton északi partján, de az évek során egyértelművé vált: a Siotour a legeredményesebb megyei idegenforgalmi hivatal az országban.
A fehér keretes, kék alapszínű kártyán egy fehér vitorlás hajó tűnik fel a zöld hullámokon. Jobbra a vitorlacsúcstól a vállalat emblémája jelenik meg: köralakú képen tűző nap alatt ismét egy vitorláshajó látható, körülötte felirat: IDEGENFORGALMI HIVATAL SIOTOUR BALATON. A képet feketebetűs ismertető keretezi: UTAZÁSI IRODÁK + MENETJEGYEK + VALUTABEVÁLTÁS + CAMPING + ÜDÜLŐTELEPEK + SZÁLLÁSHELYEK + FIZETŐVENDÉGSZOLGÁLAT + KIRÁNDULÁSOK + INFORMÁCIÓ + SOMOGY MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL.
A kép jelzetlen.
![Siotour Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal kártyanaptár 1974 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682249-kd_szk_197813/siotour_somogy_megyei_ide/siotour-somogy-megyei-idegenforgalmi-hivatal-kartyanaptar-1974-682249.jpg)
Siotour Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal kártyanaptár 1974
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1978.13]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]