Vásároljon a helyi szövetkezeti boltban áruházban kártyanaptár 1974
Boldog új évet kíván a Fogyasztási Szövetkezet
Az 1896-os agrárprogram tartalmazta a szövetkezetek támogatását, a helyi összefogás - a szövetkezeti eszme fejlesztését is. Ezt követően emelkedett törvényerőre 1898-ban az Országos Központi Hitelszövetkezetről szóló törvénytervezet, majd ugyanebben az évben létrejött a termelő- értékesítő és fogyasztási szövetkezetek HANGYA központja is.
A HANGYA stratégiai alapelve az volt, hogy lerövidítve az áru és szolgáltatás útját az értékeket és a pénzt is minél nagyobb hányadban a rendszerén belül tartva megteremtse az egyén és a vidék boldogulásának anyagi és társadalmi feltételeit. Így lett a HANGYA Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja tagságát, valamint a kereskedelmi tevékenységét illetően,
(Wikipédia)
A fehér alapszínű kártya felső részén a vállalat emblémája látható: fekete, házalakú keretben SZ betű. Alatta narancsszínű és piros, ferde csík közötti felirat: VÁSÁROLJON A HELYI SZÖVETKEZETI BOLTBAN! A kép alsó részét egy fotó tölti ki, amelyen egy szőke, fekete miniszoknyás, fehér műanyagcsizmás manöken ől egy motorkerékpár nyergének felén, a másik felét egy bordó inges, fekete nadrágos, cipős férfi foglalja el. Feltehetően a motort a szövetkezetben vásárolták.
A kép jelzetlen.
![Vásároljon a helyi szövetkezeti boltban áruházban kártyanaptár 1974 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682224-kd_szk_19786/vasaroljon_a_helyi_szoeve/vasaroljon-a-helyi-szoevetkezeti-boltban-aruhazban-kartyanaptar-1974-682224.jpg)
Vásároljon a helyi szövetkezeti boltban áruházban kártyanaptár 1974
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1978.6]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]