Gelka kártyanaptár 1974
GELKA
A GÉPIPARI ELEKTROMOS KARBANTARTÓ VÁLLALAT, közismert nevén Gelka magyar állami vállalat volt 1960-1993 között.
A Gelkát a Kádár-korszakban a Kohó- és Gépipari Minisztérium a kormány Gazdasági Bizottságának 1960-ban hozott határozata alapján létesítette. Feladatául szabták, hogy országos vállalatként végezze el a tartós közszükségleti elektromos cikkek garanciális, illetve garancián túli javítását a jogelőd Ravel (Rádió Vételtechnikai Vállalat) és a szétszórtan működő gyári márkaszervizek helyett.
1983-ban a Gelka-szervizek nagyobb része 80 tanácsi felügyelet alatt álló kisvállalattá alakult, kisebb részük a Gelka keretén belül működött tovább. Ekkorra profiljának nagyobb részét már az alkatrész-kereskedelem töltötte ki, csak mintegy negyedrész volt a szolgáltatás aránya.
A rendszerváltás után részvénytársasággá próbálták alakítani, hogy később privatizálják, de ez nem volt sikeres. Adósságállománya 1992-ben már meghaladta a cég vagyonát, így 1993 közepén az Állami Vagyonügynökség a vállalat felszámolásáról határozott. Az egyes szervizegységeket az ott dolgozókból alakult társaságok vették meg a névhasználati joggal együtt, többségük azóta is az eredeti tevékenységi körrel működik, elnevezésében valamilyen formában megőrizve a Gelka nevet. (Wikipédia)
A fehér keretes, királykék alapszínű kártyán a hirdető cég sárga-narancs színű neve jelenik meg: GELKA, alatta egy szintén sárga-narancs színű X betű. Az X négy sarkában fekete feliratok ismertetik a cég háztartási gépek javításán kívüli tevékenységét és telephelyeinek címe látható: HAZAI ÉS KÜLFÖLDI AUTÓRÁDIÓK ÉRTÉKESÍTÉSE, SZERELÉSE, BUDAPEST, IX., MESTER U. 13. TELEFON: 130-638, 134-240. AUTÓVILLAMOSSÁGI CIKKEK ÉRTÉKESÍTÉSE, SZERELÉSE, BUDAPEST, XIII., KATONA J. U. 31. TELEFON: 114-224.
A kép jelzetlen.
![Gelka kártyanaptár 1974 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682223-kd_szk_19785/gelka_kartyanaptar_1974/gelka-kartyanaptar-1974-682223.jpg)
Gelka kártyanaptár 1974
Leírás
Anyag/ Technika
Papír színes nyomat
Leltári szám
[KD_SZK_1978.5]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]