Különféle új és használt anyagokat, készárukat vásároljon a budapesti MÉH Vállalat haszonáru telepein
Eredetileg a Tollkereskedelmi Vállalat melléktermék és hulladékgyűjtő főosztályaként működött 1950-ig, ebben az évben hozták létre a hulladékgyűjtéssel foglalkozó önálló MÉH-et. 1966-tól tíz tagvállalattal működött a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt, valójában tehát nem egy, hanem több MÉH vállalat is létezett. Az ország különböző nagyobb régióihoz igazítva hozták létre ezeket a tagvállalatokat. A nyolcvanas évek közepére hatra csökkent a tagvállalatok száma. A rendszerváltás idején kezdtek foglalkozni a privatizáció gondolatával az állami vagyon fölött akkoriban rendelkező Állami Vagyonügynökségen (ÁVÜ). 1993-ig nem történt meg a MÉH privatizációja, ám már megjelentek a magán hulladékgyűjtők, így a MÉH részesedése a hulladékpiac 40 százalékára zsugorodott és gazdálkodása veszteségessé vált. Végül 1993-ban privatizálták a vállalatcsoportot, melynek egyes cégei különböző vállalkozások kezébe kerültek. A vállalat privatizálását követően számos hulladékátvevő-hely megszűnt.
A fehér alapszínű kártya hátlapján az 1973-as év naptára látható, mellette kék golyóstollal írt bejegyzés. A fehér keretes, zöld lapszínű előlapon fekete feliratok: KÜLÖNFÉLE ÚJ ÉS HASZNÁLT ANYAGOKAT, KÉSZÁRÚKAT vásároljon A BUDAPESTI MÉH (a vállalat emblémájaként jelenik meg) VÁLLALAT HASZONÁRU TELEPEIN. Központ: Haszonvas és haszonfém osztály: Bp. X., Gránátos u. 1-3. Tel: 475-790. Vegyes haszonáru osztály: Bp. XIII., Dagály u. 3. Tel: 203-665,
Olcsóáru boltok: Bp., Megyeri u. 15. Tel: 492-135. Bp. XIX. Nagykőrösi u. 158. (használtcikk piacon) Tel: 274-474, Bp. VII., Péterfy S. u. 6. Tel: 215-700 (viszonteladóknak).
A kép jelzetlen.
A kép jelzetlen.
![Különféle új és használt anyagokat, készárukat vásároljon a budapesti MÉH Vállalat haszonáru telepein kártyanaptár 1973 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA)](https://asset.museum-digital.org/hu-bu/images/6/682143-kd_szk_77159/kueloenfele_uj_es_hasznal/kueloenfele-uj-es-hasznalt-anyagokat-keszarukat-vasaroljon-a-budapesti-mEh-vallalat-haszon.jpg)
Különféle új és használt anyagokat, készárukat vásároljon a budapesti MÉH Vállalat haszonáru telepein kártyanaptár 1973
Leírás
Anyag/ Technika
A budapesti
Leltári szám
[KD_SZK_1977.159]
Forrás:
Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)
Aprónyomtatványok_Kártyanaptárak (KD)
A következő válogatás része
[Rekord frissítve: ]